Sikeres tánctábort zártak Jobbágytelkén

Vasárnap bontottak sátort a Jobbágytelkét egy hétre ellepő táncosok. Van teendő, vannak kihívások, a szervezők pedig már a következő éven gondolkodnak.

Gligor Róbert László

2014. július 20., 20:022014. július 20., 20:02

2014. július 20., 22:532014. július 20., 22:53

Szombat estére annyira megtelt a jobbágytelki kultúrotthon és udvara, hogy mozogni is alig lehetett. A délután folyamán a faluvégen íjászversenyt rendezett a marosvásárhelyi Reflex egyesület és a kecskeméti íjászegyesület. A nagy sikernek örvendő és sok táborlakót kicsalogató verseny legjobbjait a színpadon díjazták a fiúk, lányok, férfiak, nők és tiszteletbeliek, valamint a kiegészítő kategóriákban. Ezután gyerekek, kezdő, haladó és ínyenc csoportok mutatták be, hogy mennyire sikerült elsajátítaniuk a hét folyamán az új táncokat, de a hangszeres zenét tanulók is felléptek a péterlaki cigány muzsikusokkal együtt. A szerencsés táborlakók pólót, zenei CD-t nyerhettek, az egyik résztvevő a tábori részvételi díjat is visszakaphatta. Az est fénypontja a gálaműsor volt, amelyen a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes mutatott be Küküllő és Maros menti, valamint kalotaszegi táncokat a Hagyatékok című műsorából. Majd egy utolsót mulathatott mindenki, mert a reggeltől reggelig tartó mulatságok sora Jobbágytelkén már csupán egy év múlva, a tizenhetedik Marosszéki népzene- és néptánctáborban folytatódik majd.

Minden tábornak megvan a maga sajátossága, minden tábor hoz új kihívásokat és feladatokat. Ezek kiértékelésére, megoldására már a következő napokban, hetekben sor kerül – nyilatkozta lapunknak Puskás Attila főszervező, a marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány munkatársa. Mint elmondta, az idén többen voltak mint az elmúlt esztendőkben, talán az ötödik tábor volt még ennyire népes: a hét második felében 350 feletti volt a bejelentkezett résztvevők száma! Ebben az évben az anyaországiak „túlsúlyba” kerültek az erdélyiekkel szemben, de egész Európából, valamint Ausztráliából és Amerikából is érkeztek táncolni vágyók.

A salgótarjáni Józsa Edmond már negyedik alkalommal tért ide vissza egy „törzsközösséggel”, számukra különleges a zene, a tánc, a falunak olyan varázsa van, amit már kevés helyen lehet megtalálni Erdélyben, és ilyen hangulat nincs más tánctáborokban – állítja az anyaországi férfi.

A japán Kirihara Rioko  első alkalommal jött a Jobbágytelkére, barátnőjétől tudta meg, hogy itt nagyon jó tánctábor van. A felkelő nap országából érkező lány nagyon szereti az erdélyi magyar táncokat, ezért nem hagyta ki a lehetőséget. Ugyanígy a Kansas City-ből származó, Magyarországon dolgozó Cris Black sem, aki hetedik alkalommal vett részt a táborban. Szerinte Erdély a világ legszebb része, számára a Székelyföld és Jobbágytelke abszolút hihetetlen, a falu, az emberek, a táj, a muzsika, a tánc, a táborba járók csodálatosak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés