Sikeres a Caritas legújabb programja

A Gyulafehérvári Caritas új programot indított Marosszentgyörgyön, amelynek keretében iskola utáni foglalkozást biztosítanak a szociálisan hátrányos helyzetben lévő és iskolai problémákkal küszködő előkészítő-, illetve első osztályos gyerekek számára. A sokoldalú tevékenységekről Récsei Mária programvezetővel beszélgettünk.

Becze Dalma

2013. november 07., 17:362013. november 07., 17:36

2013. november 08., 14:052013. november 08., 14:05

Év elejétől tervezi a Caritas csapata azt a programot, amely elsősorban a roma közösség integrálásával kíván foglalkozni, de a hátrányos helyzetű, más etnikumú gyerekeknek is segítséget nyújt. Ez a foglalkozás októberben indult tizenkét gyerekkel, akiket a tanítónőkkel való konzultálást követően választottak ki. „Következő lépésként meglátogattam őket, egy felmérést készítettem a szociális helyzetükről, elbeszélgettem a szülőkkel, és az ő beleegyezésükkel a gyerek elkezdett járni a foglalkozásokra” – mondta a programvezető.

A program célja, hogy minél több területen segítsenek a gyerekeknek, ezért nem csak velük foglalkoznak, hanem a szülőkkel és a tanárokkal is. Mindez a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásának és a helyi Katolikus Egyház vendégszeretetének köszönhetően működik. Az iskola utáni foglalkozás körülbelül három órát tart. Amikor megérkeznek, esznek egy szendvicset, majd hozzálátnak a házi feladatoknak. Ezt képességfejlesztés követi, amely során személyiségfejlesztéssel is foglalkoznak, mindezt játékosan, érdekes feladatok formájában. Év elején készült egy felmérés, amely alapján megfigyelték, hogy mi akadályozza őket a tanulásban, most pedig ezekben próbálnak segítséget nyújtani a gyerekeknek. „Fontos célunk, hogy felkeltsük bennük az iskola iránti érdeklődést. Szeretnénk, ha úgy vélekednének saját magukról, mint akik képesek a tanulásban haladni. Célokat akarunk eléjük tárni, amelyeket majd elsajátíthatnak. A gyerekek nagyon fogékonyak, élvezik a foglalkozásokat. Már egy hónap után is látunk olyan kézzelfogható eredményeket, amelyek azt igazolják, hogy érdemes velük foglalkozni” – magyarázta Récsei Mária.

A szülők számára tanácsadást biztosít a program, fordulhatnak a szervezőkhöz szociális, de akár lelki problémáikkal is. Szerveznek úgynevezett tematikus napokat is, amikor az a cél, hogy a gyerek és a szülő közösen vegyen részt bizonyos tevékenységeken. Emellett  két-három havonta megtartják a Szülők iskolája programot is, amelyeken a számukra aktuális családi vagy nevelési kérdéseket dolgozzák fel és ha szükséges, szakértő előadót is hívnak. A tanároknak abban nyújtanak segítséget, hogy hogyan dolgozzanak ezekkel a gyerekekkel a hétköznapokban. Ők leginkább az agresszivitás problémájával találkoznak, ezért a hónap folyamán lesz egy foglalkozás számukra ebben a témában.

A programvezető önkéntesek segítségével végzi a munkáját. Kérésünkre elmesélte a számára egyik legkedvesebb élményt, amelyet az elmúlt hónapban tapasztalt. „A legelső alkalommal, amikor bemutatkoztam a gyerekeknek, mindenki nagy örömmel fogadott, azonban volt egy kislány, aki nem akart megszólalni. Nem tudtam, hogy ez nyelvi akadály miatt van így, ezért megpróbáltam románul beszélni, majd cigányul is mondtam egy-két szót, amit ismertem, de semmire sem reagált. Amikor felmentünk a terembe és kiosztottam a szendvicseket, a kislány rám nézett, és azt mondta: Maga kedves! Ebben a pillanatban értettem meg, hogy a tettek többet érnek, mint a szavak” – mesélte a szociális munkás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés