Sárgasággócok négy Maros megyei településen

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Hetven A típusú járványos májgyulladással (hepatitis) fertőzött esetről tud szerdai közlése szerint a megyében a marosvásárhelyi fertőző betegségeket ellenőrző ügyosztály. Ezek négy településen levő gócokba csoportosulnak.

Bakó Zoltán

2015. január 22., 18:472015. január 22., 18:47

Az eseteket tavaly augusztustól követik nyomon, a fenti statisztikai adat tehát erre az időszakra vonatkozik. Amint az ügyosztály által kibocsátott adatokból kiderül, a megbetegedéseket Bonyha, Nagysármás, Vámosgálfalva területéről jelezték, de egy dicsőszentmártoni iskolában is több fertőzött gyereket találtak.

A megyei közegészségügyi igazgatóság úgy tájékoztatott, hogy múlt év szeptember 21-től mostanig Nagysármás területéről laborvizsgálatok bizonyítottak 30 esetet, közülük 23 olyan beteg gyereket találtak, akik nagyobb közösségeket látogatnak, azaz iskolások vagy óvodások. A beutalt gyerekek közül 28 már elhagyhatta a kórházat. Bonyhán ugyancsak múlt év augusztus végétől mostanig 29 esetet jegyzetek, ebből 24 esetben gyerekek betegedtek meg. Mostanra mindenikük elhagyhatta a dicsőszentmártoni kórházat. Vámosgálfalván a tizenkét fertőzött gyanús közül nyolc személy esetében bizonyosodott be, hogy valóban A típusú járványos májgyulladása van, Dicsőszentmártonban pedig hat esetben bizonyosodott be a fertőzöttség ténye a 3-as számú gimnáziumban.

A közegészségügyi igazgatóságtól kapott információk szerint valamennyi beteget elkülönítették és beutalták a dicsőszentmártoni és marosludasi kórházak fertőző betegeket kezelő részlegeire, a beteg gyerekek családtagjait, valamint azoknak iskolai és óvodai közösségek tagjait, amelyeket a beteg gyerekek látogattak, beoltották.

Értesülések szerint a bonyhai szülők tiltakozni kezdtek, amiért a helyhatóságiak nem intézkedtek az iskolák és óvodák fertőtlenítéséről, amikor az A típusú járványos májgyulladás terjedni kezdett a községben, s mint állították, naponta legalább egy gyerek került kórházba emiatt.

Az ügyben Gabriela Uifălean, a megyei közegészségügyi igazgatóság szóvivője csütörtökön elmondta: „Ami a bonyhai helyzetet illeti – épp tegnap (szerdán, szerk. megj.) voltunk ott ellenőrzésen, s valóban találtunk hiányosságokat a fertőtlenítés terén, ezért az ellenőreink bírságoltak is. Rövidesen újra ellenőrizni fogjuk, hogy kiküszöbölték-e az általunk jelzett hiányosságokat. A lényeg, hogy a betegség tüneteinek észlelésekor azonnal orvoshoz kell fordulni, mert a kórházak fertőző betegségek részlegeire való beutalás hozhatja a teljes gyógyulást, s annak a biztonságát, hogy a  járvány nem terjed tovább a beteg környezetében” – mondta el a szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés