
A szociális integráció növelése, a kultúrák közti kapcsolatok építése a Hand in hand (Kéz a kézben) Marosszentgyörgyön elnevezésű projekt célja. Elindítói és támogatói – Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Divers Egyesület, a Norvég Caritas – elképzeléseikről számoltak be szerdán.
2014. május 28., 19:412014. május 28., 19:41
Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere elmondta, önkormányzatuk ugyanolyan fontosnak tartja a szociális és kulturális projektek segítését, mint az infrastruktúra kiépítését. Marosszentgyörgyön a 2011-es hivatalos népszámlálási adatok szerint a lakosság 46 százaléka magyar, 46 román és 8 roma nemzetiségű, de a valóság nem ezt a képet tükrözi. Az egyházközségek és a közösség vezetői szerint a roma közösség számaránya körülbelül 20 százalék körül mozog. A roma lakosság gyakran más nemzetiségűnek vallja magát a számlálóbiztosok előtt, innen a számarány-eltérés. „Ez a projekt célul tűzi ki a nemzetiségek közötti jó együttélés elősegítését, egymás értékeinek megismerését. Szó szerint a romákra gondolunk itt. Fontos felmérni, feltárni, milyen gondokkal küszködnek, és konkrét lépéseket tenni ezek orvoslására. A projekt jó kimenetelével kapcsolatban optimista vagyok, mert a szentgyörgyiek már évek óta sikeresen együttműködnek a Caritassal” – fejtette ki Sófalvi Szabolcs.
Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője a projekt célkitűzéseit ismertette: a marosszentgyörgyi romák életszínvonalának javítása, helyi szociális stratégia és cselekvési terv kidolgozása alapján; a nevelés támogatása nyári óvodával, napközi iskolai programmal és pedagógus-képzéssel; a szociális integráció növelése.
Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke szerint a multikulturalitás adott Erdélyben, ezt el kell fogadnunk, ezzel meg kell tanulnunk együtt élni. Marosszentgyörgy azon ritka települések közé tartozik, ahol a helyi önkormányzat szociális szolgáltatók segítségét kérte. A két éves Hand in hand projekt értéke 83 500 euró. Elsősorban fiatalokat szeretnének „megmozdítani”, akik sokkal fogékonyabbak az ilyen jellegű tevékenységekre, és keresik a kapcsolatokat más etnikumbeli társaikkal.
A projektismertető nyílt napot egyébként június 12-én tartják meg a helyi kultúrotthonban.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!