Immár több mint százéves múltja van a mezőszentpéteri állatvásárnak, ahol a megyebeli állattartók, de a szomszédos Kolozs, Beszterce-Naszód és Hargita megyei gazdák is árúba bocsátják állataikat, főként lovakat.
2014. július 10., 15:322014. július 10., 15:32
2014. július 10., 15:392014. július 10., 15:39
A megyében a székelyhodosi mellett ez a második vásár, ahol időről időre találkoznak a munkaló-tenyésztők, állatokat adnak-vesznek, valamint tapasztalataikat, tudásukat, állattartással kapcsolatos szokásokon alapuló hagyományaikat cserélik ki. Idén július 9. és 14. között kerül sor a vásárra, s a megyei csendőr-felügyelőség valamint a rendőr-főkapitányság jónak látta komoly ellenőrzést szervezni a vásár alkalmából.
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság az első vásáros napon 16 rendőrrel vonult ki a barompiacra, a megyei csendőr-felügyelőség 35 csendőrkatonát küldött a helyszínre, utóbbiakat különlegesen idomított kutyák kísérték. A karhatalmi erőket elkísérte az ellenőrzésre az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság három szakembere, de a szaporodásbiológiai és fajtanemesítő hivatal is képviseltette magát három szakemberrel. Utóbbi két intézmény a vásárra hozott állatok egészségi állapotával kapcsolatos dokumentáció meglétét vagy hiányát ellenőrizte. A másik cél a vásárra hozott lovak tulajdonjogának ellenőrzése volt, annak ismeretében, hogy az utóbbi időben meglehetősen gyakoriakká váltak a lótolvajlások.
Amint a megyei csendőr-felügyelőség szóvivője, Daniel Manea alezredes tájékoztatott, a vásárba az első napon 220 lovasfogat érkezett, körülbelül 720 lovat hoztak el értékesítés végett, s ezeket mintegy másfél ezer személy kísérte el. Ehhez adódott a helybéli lakosok jelentős száma is. Ekkora jelenlét mellett természetesen a rendellenességek száma is nagy volt – közölte a szóvivő. Összesen 56 szabálysértési ügyben jártak el a csendőrök és rendőrök, ezek miatt 42 600 lej értékben szabtak ki pénzbírságot. A legtöbb rendellenességet az állat-egészségügyi szabályok betartása terén tapasztalták, szám szerint 37-et, s az ezek miatt kiszabott bírságok összege elérte a 22 920 lejt. Az állatok nyilvántartásával kapcsolatos szabályok be nem tartása volt a másik ok, amely miatt bírságolniuk kellett a hatóságiaknak összesen 18 esetben 19 200 lejre. A nagyszámú vásáros jelenléte ellenére mindössze egyetlen esetben kellett rendbontók és csendháborítók ellen fellépni.
Az állat-egészségügyi igazgatóság és a szaporodásbiológiai hivatal szakemberei a vásár bejáratánál ellenőriztek csendőri és rendőri támogatással. Az első napi tapasztalatok szerint a legtöbb esetben azért kellett eljárni, mert az állatok gazdái nem jegyeztették be az állataikat a hivatalos nyilvántartási lajstromba, gyakori volt a már kötelező mikrocsipek hiánya is a lovaknál, hiányzott az állatútlevél, és az sem volt ritka, hogy a tulajdonosok nem hozták magukkal a ló azonosíthatósági iratait.
Amint a csendőrségi szóvivő elmondta, az ehhez hasonló ellenőrzések gyakoribbak lesznek a jövőben a megye területén szervezett állatvásárokban, hogy megakadályozzák az illegális állatkereskedelmet, ugyanis a hivatalos dokumentumok hiányában lebonyolított adásvételi tranzakciók annak számítanak.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!