
Nyilvános árverés keretében próbálja meg egy szászrégeni törvényszéki végrehajtó eladni a kásvai görög katolikus templomot. A február 10-én délelőtt 10 és 11 óra között rendezendő kikiáltásos licit egyedülálló a romániai vallástörténetben.
2015. február 04., 20:022015. február 04., 20:02
Több mint nyolcszázezer lejt kell lepengetnie annak, aki a jövő kedden egy görgényvölgyi 19. századi templomot szeretne vásárolni. Az eladási kísérlet nem afféle korai április elsejei tréfa: a színromán Kásva görög katolikus istenházának a kalapács alá bocsátását egy törvényszéki végrehajtó hirdette meg. Sorin Rogát az ortodox egyház bízta meg a 810 ezer lejes összeg behajtásával, miután a marosvásárhelyi táblabíróságon véglegesen és megfellebbezhetetlenül pert nyert a görög katolikusok ellen. A bírói testület azok után ítélt meg egy több mint 650 ezer lejes kártérítést az ortodoxok javára, miután a görög katolikusok tizenhárom év pereskedés után papíron visszaszerezték az 1948-ban elkobzott templomukat, azonban a többségi vallás képviselői, egy újabb per keretében, követelték az elmúlt fél évszázadban végzett beruházások ellenértékét. Említésre méltó, hogy a görög katolikusoknak mindmáig nem sikerült birtokba venniük a visszanyert templomot. A karhatalom asszisztálása közepette a bejáratot elálló ortodoxok 2011. május 27-én nem engedték be sem görög katolikus falustársaikat, sem Radu Olteanu törvényszéki végrehajtót, a kommunista hatalomtól hat évtizeddel azelőtt ajándékba kapott templomba. Ioan Rusu ortodox pópa a végrehajtó előtt sértegetni kezdte Sorin Bogdan görög katolikus kollégáját, a felbőszült tömeg pedig füttykoncert és káromkodások közepette halállal fenyegette azt a néhány hívet, aki érvényt szeretett volna szerezni a bírósági ítéletnek.
Csaknem négy évvel a kásvai incidensek után a görög katolikusoknak mindmáig nem sikerült belépniük saját templomukba. Az őseik által 1858-ban épített istenházát – a többi három kásvai templommal együtt – az ortodoxok használják. Bár tettlegességre nem került sor, Sorin Bogdan lelkipásztort és híveit mindmáig érik sértő vagy fenyegető megjegyzések.
A görög katolikusok újabb megaláztatására hívták fel a szerdai sajtótájékoztatón a közvélemény figyelmét a Pro Európa Liga emberjogvédői. A civil szervezet társelnöke, Smaranda Enache igazságtalannak, cinikusnak és rendkívül veszélyesnek nevezte azt a végleges bírósági ítéletet, melyet 2013. június 12-én a marosvásárhelyi táblabíróság hozott, és amelyben helyet adott az ortodox egyház keresetének, miszerint a kásvai templom 1948-as államosítása óta történt befektetéseit a régi-új tulajdonos térítse meg.
„Nem elég, hogy a hosszas pereskedés után, az ortodox egyházzal cinkosságot vállaló hatóságok miatt a görög katolikus híveknek a mai napig sem sikerült birtokba venniük a nekik visszajuttatott templomot, a bíróság most arra kötelezi őket, hogy fizessék meg a falfestményeket, ikonokat és javításokat. És mivel nincs honnan előteremteniük a több mint hatszázezer lejt, elárverezik a templomukat, ami premiernek számít Romániában” – méltatlankodott Smaranda Enache. A Pro Európa Liga álláspontja szerint a döntés rendkívül veszélyes precedenst teremthet, az amúgy is folytonos hátrányba szorított görög katolikusokkal szemben.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!