Politikusok és szakemberek ismét az iskolapadban

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Vidék- és településfejlesztési konferenciával vette kezdetét a Nyárádszeredai Vásárnapok nevű városnapi rendezvénysorozat. Az értekezletre Maros megye szinte minden sarkából érkeztek magyar szakemberek, önkormányzati vezetők, és a politikusok sem maradtak távol.

Gligor Róbert László

2013. augusztus 05., 08:252013. augusztus 05., 08:25

2013. augusztus 05., 09:212013. augusztus 05., 09:21

A befejezés előtt álló új általános iskola amfiteátrumában találkoztak mindazok, akiknek fontos az oktatás és tesznek is érette: tervezők, szakemberek, pedagógusok, választott személyek. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a türelmes és vezetőiben bízó helyi lakosságnak mondott köszönetet. A megálmodott célhoz az elmúlt időszakban sikerült forrásokat rendelni, lépésről lépésre lehet közeledni a célhoz, építeni azt az autonómiát, amelyet minden erdélyi szeretne. Fel kell ismerni, hogy ennek a közösségnek olyan erős Európában van jövője, ahol kisebbségként is képes tervezni, építeni  jövőjét. Olyan utakat kell találni, hogy a legnehezebb időben is tudjunk egy-egy téglát hozzáadni építményeinkhez. Ahhoz, hogy szülőföldünkön jövőt építhessünk, erőre, hitre, összefogásra van szükség – hangsúlyozta a szövetségi elnök.

Borbély László, a térség parlamenti képviselője szerint meghatározó volt, hogy az elmúlt évek fejlesztési irányvonalainak megállapításánál jelen volt a magyarság, és sikerült elérni, hogy a magyar közösségek is pályázni tudjanak. Az Európai Unióra akkor is szükségünk van, amikor ellenzékből politizálunk, amikor a következő fejlesztési ciklust tervezzük, hiszen a legbiztosabb pénzek ezután is az EU-tól jönnek, és Románia mintegy negyven milliárd eurót hívhat le a következő hét évben – érvelt a politikus.

Álom és valóság

Ezzel a címmel tartott előadást Antal Zoltán: a kistérségi ügyvezető azt elemezte, milyen eredményeket tudott elérni a kisváros a 2007–2013-as fejlesztési időszakban. Sokat sikerült tenni, de a mulasztásokból, tévedésekből is tanulni kell – emelte ki a szakember. Nyárádszereda az oktatási infrastruktúrára mintegy kétmillió eurót szerzett, ebből bővül és korszerűsödik a Deák Farkas Általános Iskola, valamint a székelymosoni és a kisszentlőrinci elemi iskola. Csaknem egymillió eurót sikerült szerezni a helyi egészségügyi és szociális otthon bővítésére, korszerűsítésére, tavalyelőtt innovatív területrendezést, zöldövezetépítést végeztek, míg a közművesítésre, környezetvédelmi infrastruktúrára mintegy 10 millió lejt szereztek, de épültek új hidak, utcákat és utakat korszerűsítettek a városban és a közeli erdők felé.

Tóth Sándor polgármester arra próbált válaszolni, miért tartják fontosnak a helyi oktatás fejlesztését, és miért éppen a hamarosan befejeződő Andrásfalvi úti iskolába fektettek be: az oktatási intézményeket kimozdították a főtérről, itt megfiatalodó településrésszel kell számolni, és itt terjeszkedési lehetőségek vannak a település számára,  de nem elhanyagolandó tényező volt a helyi igények figyelembe vétele, a lehetőségek kihasználása, a modern iskolaépület és szakoktatási lehetőségek adottsága sem.

Lehet-e modell a Nyárádmente?

Antal Lehel, a megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség igazgatója úgy véli, az eddigi tanulságokat le kell vonni, és továbbra is pályázni kell a meglévő és leendő pénzalapok kihasználása érdekében. Antal Zoltán az elmúlt időszakra visszatekintve megjegyezte: 2010-ig inkább területfejlesztésre koncentráltak az önkormányzatok, de a kialakult közös értékrend, jövőkép és partnerség tükrében azóta a fenntartható fejlődés került előtérbe. Azaz egyre fontosabb a térségben például az innovatív fejleszétéseket bátorító LEADER program és a természeti értékek megóvására és értékesítésére összpontosító Natura 2000 program közötti összhang, középút megtalálása. A néhány évi terepmunka ismeretében Antal azt is kihangsúlyozta: habár nem tagadható a lakosság  pesszimista látásmódja, mégis ezen a vidéken vannak értékek, erőforrások, tartalékok. Ezért joggal vethető fel a kérdés, hogy néhány év múlva lehet-e a Nyárádmentét mint vidékfejlesztési modellt emlegetni egy globális világban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés