Piszkos kezekkel a képzelet szárnyain

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Volt, aki csak óvatosan tapogatta, mások bátran belemarkoltak és máris olyan természetességgel gyúrták az asztalra kitett agyagkupacokat, mintha egész életükben ezzel foglalkoztak volna. A harmadik alkalommal megszervezett csejdi alkotótáborban csütörtökön és pénteken a helyi gyerekeket is bevonták a „munkába”.

Simon Virág

2014. július 18., 12:262014. július 18., 12:26

2014. július 18., 13:082014. július 18., 13:08

A Marosszentgyörgyhöz tartozó kis település, bár Marosvásárhelyhez közel van, a látogatóban mégis azt az érzést kelti: eldugott kis faluba érkezett. A megyeközpont közelségét a gombamód szaporodó víkendházak sejtetik csak, mert a jó, de poros út, a mobiltelefon-térerő hiánya, a csend és nyugalom  ideális vidéki „rejtekhelyre” vall.

A református egyházhoz tartozó, az év nagy részében óvodaként működő épületben vertek tanyát a fiatal képzőművészek, idén kilencen jöttek el alkotni, beszélgetni, ismerkedni. Bíró Jenő református lelkész (képünkön), a Pro Csejd Egyesület elnöke, a tábor főszervezője elmondta, elsősorban azért hozták létre az alkotótábort, hogy lehetőséget teremtsenek a fiatal művészeknek alkotni, ugyanakkor megismertessék, megszerettessék a helybéliekkel is a művészeteket. „Van egy nagy álmom, egy zene- és képzőművészeti alkotótábort létrehozni az egyház tulajdonában levő területen. Ehhez egyelőre nincs anyagi lehetőségünk, csak ígéretünk a helyi önkormányzat részéről, hogy támogatnak majd. Ennek az előfutára ez az alkotótábor, ahol a kolozsvári képzőművészeti egyetemet végzett fiatalok festenek, szobrászkodnak, s a falu gyermekeivel is foglalkoznak” – mondta a lelkész, akitől azt is megtudtuk, hogy az alkotótábor megvalósításában elsősorban a marosszentgyörgyi önkormányzat, de a megyei tanács is támogatta a Pro Csejd Egyesületet.

A marosvásárhelyi Diamanstein Derzsi Judit  harmadik alkalommal vett részt a táborban, s idén egy nagyobb méretű textilmunka, egy falikép elkészítésébe fogott. Mint elmondta, Csejd ideális környezet egy alkotótábor számára, hiszen nyugodt, csendes környezetben lehet dolgozni, barátságos szomszédokkal lehet megismerkedni, és a gyerekek is nagyon kreatívak és figyelmesek. A marosludasi Árkosi Enikő idén tájképeket festett, amelyet kiállít majd a vasárnap délben kezdődő kiállításon, ahol mindnyájan bemutatják a héten készített alkotásaikat.

A gyerekeket is megkérdeztük, hogy miért kapcsolódtak be az alkotótáborba. A kilencéves Filep Márk Botond szeret rajzolni és agyagozni, s szeret együtt lenni a többiekkel, azért is jött el a foglalkozásra. „Játékembert és labdarúgó pályát, focilabdát rajzoltam és hóembert készítettem az agyagból. Holnap is eljövök” – mondta a kis legény, akihez hasonlóan vélekedett a foglalkozásokról a 12 éves Imre Árpád Richárd, aki beszélgetésünk idején még nem tudta, hogy az agyagból mi fog kikerekedni, de lehetséges, hogy valami őshüllő, hiszen, mint mondta, nagyon szereti a dinoszauruszokat, ezeket rajzolta le a foglalkozáson. „Szeretem, hogy a művészek segítenek nekünk, irányítanak, s tanulhatunk tőlük” – mondta Ricsi.

Az egyhetes tábort vasárnap délben kiállítással zárják, s akik szeretnék megnézni az alkotásokat, két hétig még megtehetik a csejdi kultúrotthonban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés