
Fotó: Boda L. Gergely
Magyarország olimpiai szakácsválogatottja látogatott meg egy marosvásárhelyi húsfeldolgozó üzemet, hogy megkóstolják a „hagyomány új ízét” és meggyőződjenek arról, hogy itt a termékek valódi húsból készülnek.
2013. október 21., 14:312013. október 21., 14:31
2013. október 21., 14:502013. október 21., 14:50
A vendégek között volt a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, Krivács András és alelnöke, Ambrus György világbajnok szakács is, akinek arcképe az idei Petry-naptáron szerepel. Továbbá Hajduk Zoltán húsipari szaktanácsadó, Árgyelán Ferenc raktárvezető, Brindás János mesterszakács, Nagy Ákos szakácsmesterjelölt, Mikló Sándor vezető séf, Szokai Imre konyhaszakértő, Hunyadvári József, Magyarország nemzeti díjas vőfélye, Vincikli Ádám és Szeider Zsolt szakács.
„Erdélybe haza jövünk. Tavaly ilyenkor innen az olimpiára mentünk, most pedig szintén rangos versenyre készülünk, tehát azt is mondhatnám, hogy a nagy nemzetközi versenyekre való felkészülés része az erdélyi látogatás” – mondta köszöntőjében Ambrus György, aki két éve intézi a magyar nemzeti gasztronómia ügyeit Magyarországon és a Kárpát-medencében, céljuk pedig az eredeti, „hazai” ízek népszerűsítése a multinacionális cégeknél kapható egészségtelen, „felfújt”, tartósított termékekkel szemben.
Szintvizsgákat szerveznek, szakmai megmérettetéseken vesznek részt, képzik a szakács-utánpótlást, és megszervezik a magyarországi „miniolimpiát”, amelynek első három helyezettje díjként ingyen elkísérheti a válogatottat és belekóstolhat a nemzetközi versenyek hangulatába, az elvárásokba. A vendégek 160 hungarikum-kolbászreceptet tartalmazó könyvet – is – hoztak ajándékba, egyenesen a nyomdából. „Hazahoztuk a hazait, hiszen a kis csomagban két hungarikum is van: Békési szilvapálinka és Csabai kolbász. A tavalyi olimpián 52 nemzetből negyedikek lettünk, és az általunk elkészített termék 90%-ban magyar alapanyagból készült, amire büszkék vagyunk. Az a célunk, hogy felnyissuk a háziasszonyok szemét, hogy nem csak zacskóból lehet finomat készíteni. Ide is ezért jöttünk, mert itt húsból készítik a kolbászt, szalámit, virslit” – vélte Krivács András.
Házigazdaként Petry Zalán Endre elmondta, a céget 1879-ben alapították és hetedik generációs hentesek vezetik, akiknek fontos, hogy a fiatalokat felkarolják és átadják nekik a tudást, mert szerintük követni kell a hagyományokat, és „nem kell Nyugatra, még csak egy nyugati céghez sem menni ahhoz, hogy egy jót együnk”. A húsipari cég ügyvezetője, Varga-Pál Petry Zsolt szerint arra törekszenek, hogy a hagyományos termékeknek legyen újra értéke. „Egyre nagyobb tere van a hagyományos ízeknek, amikor igazi húsból igazi fűszerekkel készül a termék. Mi a marhákat, a sertéseket főként a környékbeli falvakból vásároljuk fel szerződés alapján” – fogalmazott, majd körbevezette a vendégeket az 1997-ben épített és 2008-ban az uniós szabványoknak megfelelően modernizált üzemen, amely során fény derült arra, hogy például az előnyúzást kézzel, utána pedig géppel végzik, a hentesárukat két hét és egy hónap közötti ideig érlelik, és szárazon, fával füstölnek.
A vendégek meghívták Petryéket az október 24-ei csabai kolbászfesztiválra, ahol Fazekas Sándor magyarországi vidékfejlesztési miniszterrel alkotnak majd egy csapatot.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!