Peti András: sok még a tennivaló

A gazdasági fejlődés serkentésére, az anyanyelvi jogok érvényesítésére és a lakosság által jelzett hiányosságok megoldására fektet hangsúlyt idén Peti András marosvásárhelyi alpolgármester. A Székelyhon.ro kérdésére elmondta, szorgalmazni fogja a Bodor Péter zenélő kútjának visszaállításáról szóló 2007. évi határozat életbeültetését, sürgeti a Színház téri Sütő András-szobor felállítását, valamint már a napokban személyesen osztja ki a marosvásárhelyi napi piacokon a kétnyelvű terméknévcímkéket.

Simon Virág

2014. január 06., 18:572014. január 06., 18:57

2014. január 06., 19:302014. január 06., 19:30

– Tavaly a marosvásárhelyi önkormányzat elfogadta a befektetők Marosvásárhelyre vonzása céljából kidolgozott adókedvezményt biztosító határozatát. Milyen fejlemények várhatók ezzel kapcsolatban idén?

– Nagyon fontos, hogy befektetőket vonzzunk Marosvásárhelyre, hiszen ezzel munkahelyeket teremtünk, és a város fejlődni tud. A De minimis határozat alapján terület- és épületkezdeményeket tudunk biztosítani a nagy befektetőknek. Ezt a határozatot ismertettük a kis- és középvállalkozók év végi találkozóján, tájékoztattuk róla a testvérvárosok képviselőit, minden csatornán megpróbáljuk közzétenni, népszerűsíteni. Ehhez szorosan kapcsolódik az is, hogy idén folytatom azoknak a területeknek a feltérképezését, ahova úgymond fogadni tudjuk a nagy befektetőket, hiszen amennyiben jelentkeznek, javasolnunk kell helyszíneket.

– A fogadóórákon, élő adásokban nagyon sok észrevétel, panasz fogalmazódik meg. Ezeket milyen mértékben sikerül megoldani?

– Vannak olyan panaszok, amelyeket viszonylag rövid időn belül sikerült orvosolni, de épp előttem van egy jókora jegyzék azokról, amelyek elmaradtak, s ezt a befektetéseket beütemező szakigazgatóságnak adtam át, hiszen megoldásuk tőlük függ. Gondolok itt az utak, járdák javítására, a közművesítésre, a fedett parkolók és új játszóterek kialakítására, vagy ez utóbbiak felújítására. Fontosnak tartom, hogy minden észrevételre, panaszra odafigyeljek, és lehetőség szerint megoldjam ezeket. Idén fokozottan figyelek a kerékpárutak kialakítására is, hiszen erre van határozattervezet és remélem, hogy idén sikerül kialakítani a Ligetet a Víkendteleppel összekötő kerékpársávot a Turbina jobb oldalán. Marosvásárhelyen nagy igény van a kerékpársávokra, hiszen sokan közlekednek, közlekednének biciklivel.

– Több, a marosvásárhelyi magyarságot érintő határozat függőben maradt, s igen időszerű a valódi kétnyelvűség megvalósítása Marosvásárhelyen. Milyen fejlemények várhatók e téren?

– Az RMDSZ-es tanácsosoknak az elmúlt években volt néhány olyan kezdeményezése, amelyet bár megszavaztak, nem ültettek életbe, ilyen például a Bodor Péter zenélő kútja másolatának újraállítása. Erről van egy 2007-es határozat, amelyet kikerestem, és szorgalmazni fogom, hogy valósítsák meg. Továbbra is fontosnak tartom a Sütő András szobrának felállítását a Színház térre. Erről van határozatunk, várjuk, hogy a városháza rendelje meg azt a tanulmányt, amely kimondja, hogy a Színház téren hova lehet szobrokat felállítani. A szobrokkal kapcsolatban fontosnak tartjuk, hogy egy, a marosvásárhelyi közösség által elfogadott szakmai bizottság döntsön arról, hogy milyen alakú, alapanyagú és minőségű alkotások kerüljenek felállításra. A szakmai zsűri felállítását szorgalmazó határozattervezetet a lehető leghamarabb be fogom nyújtani. Tavaly elkezdtük és idén folytatjuk a kétnyelvű feliratok elhelyezését az oktatási intézményekben, és örömömre szolgál bejelenteni, hogy a napokban a marosvásárhelyi piacokon is megjelennek a kétnyelvű terméknévtáblák. Ezen a téren nagyon sok még a tennivaló. Ezenkívül a magyar közösséget összekovácsoló egyházi, civil rendezvényeket is támogatni fogom, fogjuk, hiszen tavaly bebizonyosodott, hogy szükség van a családi majálisra, a Forgatagra, és örvendek, hogy a Félsziget is visszajön, hiszen az is egy hiánypótló kezdeményezés. Fontosnak tartom továbbra is a történelmi egyházakkal való együttműködést, a felekezeti oktatás támogatását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés