Pénzükért perelnek a Maros megyei gyógyszerészek

Egyelőre harmincnégy gyógyszertár jelezte, hogy csatlakozik ahhoz a perhez, amelyet az egészségbiztosító pénztár ellen indítanak a 2010-ben felhalmozott adósságok behajtása érdekében. A gyógyszerészek kollégiumának vezetője, Iustina Vas elmondta, hogy jelenleg gyűjtik össze az iratokat, amelyeket június végéig juttatnak el a megbízott ügyvédi irodának.

Simon Virág

2013. június 20., 10:042013. június 20., 10:04

2013. június 20., 15:382013. június 20., 15:38

A gyógyszerész szerint 2010 október-december között az érvényben levő szabályozás alapján a hétszáz lejnél alacsonyabb nyugdíjjal rendelkező személyeknek kiadták a 90 százalékos kedvezményes receptekre felírt készítményeket. A gyógyszerek értékét két pénzalapból kellett volna biztosítani, de míg az egyikből megkapták, addig az egészségbiztosító pénztár által fedezett részt azóta sem fizették ki. Összesen  808 408,58 lejről van szó. Van olyan patika, amelynek 12-20 leje „hiányzik”, de van olyan is, amelynek több ezer lej a kára. Iustina Vas szerint az egészségbiztosító pénztár akkori vezetősége kellett volna 2011 elején igényelje, hogy az országos pénzalapból biztosítsák az adósságként szereplő összeget, mint ahogy megtették ezt más megyében. „Mivel a Maros Megyei Egészségbiztosító Pénztár 2011-től nem fizet, most peres úton próbáljuk behajtani a tartozásokat. Az általunk megfogadott ügyvédi iroda június végéig összesíti az érintettek iratcsomóit, majd előreláthatóan békéltető tárgyalást kezdeményez a pénztár vezetőségével. Nem hiszem azonban, hogy ez eredményhez vezet” – mondta a gyógyszerészek kollégiumának elnöke, aki arra biztat minden érintett gyógyszertár-tulajdonost, hogy csatlakozzon a perhez.  

A Maros Megyei Egészségbiztosító Pénztár jelenlegi igazgatója, Monica Suciu szerint a gyógyszerészek kérése jogos, és a pénztár volt vezetősége 2011 első hónapjaiban kellett volna kérje a szaktárcától a pénzalapok növelését, hogy kifizethesse ezeket az adósságokat is. Mivel a pénztár költségvetésébe sem tavaly, sem az idén nem foglalták be ezeknek a tartozásoknak a kifizetését, nincs lehetőség arra, hogy az ügy békés úton megoldódjon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés