A marosvásárhelyi Kristóf Ilona nyugdíjas óvónő néhány évvel ezelőtt, nyugdíjazását követően, kezdett kerámiafestéssel foglalkozni. Azóta csaknem kétszáz csodálatos alkotás született rögtönzött műtermében, ezek nagy része lakását díszíti. A népi jellegű művészetet kedvelő Ilonka néni nem szándékszik értékesíteni munkáit, csupán nagy örömét leli az alkotásban.
2014. június 19., 14:522014. június 19., 14:52
2014. június 19., 14:532014. június 19., 14:53
Kristóf Ilona Sáromberkén született, majd a pedagógiai líceum elvégzése után a Szatmár megyei Túrterebesen kapott óvónői állást. Később sikerült közelebb kerülnie szülőfalujához, 12 évet tanított, nevelt Pókában, majd egy marosvásárhelyi óvodában. Negyven év oktató-nevelő munka után nyugdíjazták, azóta több ideje jut a népművészet gyakorlására.
Díszmagyart is varrt
„Mindig a népszokások és hagyományok nagy ápolója, a népművészeti alkotások csodálója voltam. Az évek során nagyon sok varrottast készítettem, hímeztem, néhány évvel ezelőtt eredeti magyar mintával ékesített díszmagyar ruhát is varrtam. Abban különbözik az átlagos díszmagyartól, hogy nincs egyben a mellény a blúzzal, a ruha a szoknyával együtt három darabból áll” – avatott be Kristóf Ilona, aki vékony szövetre, piros fejtővel varrta a gyönyörű népi motívumokat.
Ilonka néni elmondta, már fiatalabb korában megtetszett neki a kerámiafestés művészete, de azokban az években nem volt elég ideje a népművészeti ág gyakorlására. Nyugdíjazását követően viszont elhatározta, hogy kedvtelésből népi motívumokat fest a konyhaszekrényben található fehér porcelántárgyakra. Az alkotások – a festék gyenge minősége ellenére – annyira jól sikerültek, hogy azóta sem tudja abbahagyni a munkát. „Nem könnyű minőségi alapanyagot, porcelánt találni, de a cél érdekében vállalom az utánajárást, mert számít a minőség. A festéket most már az internet segítségével, Németországból rendelem, így kiváló minőségűnek mondhatom. Kezdetben a festék nem megfelelő minősége miatt előfordult, hogy a motívumok lekoptak a csészéről, tányérról. Ma már nem fordul elő ilyen, a német festékkel szebbek, tökéletesebbek az alkotások” – mondta a népművész.
Ősi magyar mintákat használ
Arra is kíváncsiak voltunk, mennyi időt vesz igénybe egy alkotás elkészítése. Megtudtuk, hogy Ilonka néni egyszerre több tárgyat fest, mert hosszú száradási időre is szükség van, hogy a munkák nehogy elkenődjenek. „Ami a látogató szemével csodálatos, az nekünk kemény, hosszú órákig tartó feladat. Egy nagyobb vázát sokszor napokig festek, díszítek” – fejtette ki. A mintákkal kapcsolatosan elmondta, hogy elsősorban ősi magyar mintákat használ egy könyvből, amelyet néhány évvel ezelőtt egy székely bácsitól kapott. Munkáin visszatérő motívum a tulipán, amely szinte minden alkotáson jelen van.
„Én arra szakosodtam, hogy ezzel a módszerrel fessek virágokat a porcelánra díszítőelemként. Ez a munka nemcsak a festést foglalja magába, hanem a tervezést is, hogy minden egyes porcelánra más-más virág, motívum kerüljön. A festő tehát miután megtanulta, miként összpontosítsa figyelmét, és miként zárja ki a zavaró körülményeket, megtanulja használni képzelőerejét, hogy valami csodálatosat alkosson” – magyarázta a kerámiafestő, aki 24 órás száradás után elektromos kemencében „égeti ki” a kerámiatárgyakat, hogy az égetés után a munka elnyerje végső, élénk színét.
Egyetlen munkát sem adott el
Az alkotások között találunk étkészleteket, kávéskészleteket, vázákat, csészéket, tányérokat, cukor, szalvéta- és gyertyatartót, hamutálcát – tehát igencsak változatos a kínálat. Az alkotó ennek ellenére egyelőre hallani sem akar a munkák értékesítéséről, ezek nagy része lakását díszíti. Több alkotást ajándékozott már szeretteinek: pedagógus lányának, testvérének és annak családjának, rokonoknak, barátoknak. A kerámiafestés nem olcsó mulatság, ugyanis a megrendelt festék egy havi nyugdíjába kerül, de inkább sok minden másról lemond, csakhogy szenvedélyének hódolhasson.
Arról sem feledkezett meg, hogy megemlítse férje megértését, állandó támogatását. Hogy nyugodtan alkothasson, férje gyakran besegít a házimunkába, ami nagyon sok idejét felemésztené. Elmondta: jóleső érzéssel tölti el, hogy férje, valamint a család többi tagja értékelik munkáját. „Néha megkérdezik tőlem, hogy mitől lesz valaki jó porcelánfestő. Természetesen szükséges, hogy a festőnek művészi adottságai legyenek: éles szeme és magabiztos keze. Ez azonban még nem elég. Hogy valaki sikeresen alkosson, megfelelő szemlélettel kell tekintenie önmagát, a munkáját és más embereket. A jó festő olyan kézműves, aki keményen dolgozik ügyessége fejlesztésén. Tudja, hogy gyakorlat teszi a mestert” – fejezte be Ilonka néni.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
szóljon hozzá!