Pályázhatnak a Kultúrpalota felújítására

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros megyei önkormányzat április 3-ai rendkívüli ülésén a képviselőtestület jóváhagyta, hogy az alárendeltségébe tartozó Maros Megyei Múzeum a fennállásának századik évfordulóját tavaly ünneplő marosvásárhelyi Kultúrpalota külső felújítására 1,1 millió eurós pályázatot nyújtson be a Norvég Civil Támogatási Alaphoz.

Gáspár Botond

2014. április 03., 16:152014. április 03., 16:15

2014. április 03., 18:472014. április 03., 18:47

Az ülésen 30 képviselő volt jelen, 4-en hiányoztak, a szociáldemokrata Vasile Boloș pedig felszólalásában arról beszélt, hogy nem elhanyagolható összegről van szó, hasonló pályázattal pedig találkoztak már a Petru Maior Egyetemen is – amelynek ő a dékánja –, és javasolta, hogy a megyei önkormányzat a munkálatok elkezdéséhez adjon 30 százalékos előleget.

„Ezt az összeget vagy a saját költségvetésünkből fogjuk átirányítani, vagy pedig ismét megpróbálunk bankkölcsönt felvenni, s abból fedeznénk. Persze, mindezt csak akkor, ha a pályázatunkat nyertesnek kiáltják ki. Tehát ha megnyerjük a vissza nem térítendő támogatást, akkor ezt az összeget félretesszük, s majd a Norvég Alaptól visszakapjuk” – mondta Ciprian Dobre tanácselnök. A technikai-gazdasági szakbizottság (amely egyébként egyhangúlag jóváhagyta a határozattervezetet) tagja, Pokorny László arra hívta fel a figyelmet, hogy szakemberek véleményét is kikérték, akik úgy látták: amennyiben hozzáfognának a Kultúrpalota szomszédságában tervezett emeletes parkolóház építéséhez, akkor ezek a munkálatok veszélyeztetnék az épület – struktúrája mellett – külső felújítását is. „Valahogy el kellene érni, hogy a parkolóházat ne építsék meg” – mondta a képviselő.

Végül 29 mellette vokssal és 1 tartózkodással a testület megszavazta, hogy a Maros Megyei Múzeum benyújtsa a pályázatot, amelyből a cserépcserét, a külső kőelemek és a homlokzat teljes restaurálását valósítanák meg. A pályázat leadásának határideje április 6., az elbírálás során dől csak el, hogy nyertesnek nyilvánították-e, vagy sem.

Továbbá az április 3-ai tanácsülésen jóváhagyták, hogy digitalizált adatbázis készüljön a megyei vagyont tartalmazó archívumról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés