Fotó: Boda L. Gergely
Míg két napja arról számoltak be a sajtónak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium néhány diákjának szülei, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) nem csak őket hallgatná ki, hanem az iskolába járó gyermekek kihallgatását is kilátásba helyezte, addig a Vásárhelyi Hírlap arról szerzett tudomást, hogy a rendőrség az idézés kézbesítése után visszament a szülőkhöz, elkérték a „meghívót”, és előttük összetépték, mondván, hogy már nem érvényes.
2017. március 01., 16:512017. március 01., 16:51
Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport szóvivője megerősítette lapunknak a hírt, miszerint a hatóság képviselői valóban megsemmisítették az egyik szülőnek kiküldött felszólítást.
„Eddig több mint negyven szülőt hívtak be, de arra még nem jöttünk rá, hogy milyen logika szerint. Eleinte azt gondoltuk, hogy azokat, akik az Unirea Főgimnáziumból hozták át a gyerekeiket, de rájöttünk, hogy nem áll ez az elmélet, mert másokat is beidéztek. Nem tudjuk tehát, hogy mi alapján döntötték el, kiket hallgatnak ki, ahogy azt sem, hogy fog-e még felszólításokat küldeni a DNA” – magyarázta Csíky Csengele, aki eddig még nem kapott felszólítást, holott ő azt hitte, hogy őt hívja be először az ügyészség, a szülők civil csoportosulásának képviselőjeként.
A szülők közösen megfogalmazott véleménye az, hogy harcolni fognak azért, hogy megmaradjon a katolikus iskola – fejtette ki Csíky Csengele. Teszik ezt úgy, hogy közben a Maros Megyei Főtanfelügyelőség az iskola vezetőségét hivatalos átiratban arról értesítette, hogy nem csak nulladik osztályt, de új ötödik és kilencedik osztályt sem indíthat a Római Katolikus Teológiai Gimnázium a 2017-2018-as tanévben.
Gázszivárgás miatt riasztották a tűzoltókat Marosludason október 22-én este. Tizenöt személyt kitereltek az épületből, egy személyt kórházba szállítottak.
Élénk és elhúzódó vita alakult ki kedden a Marosvásárhelyt és a peremtelepüléseket összekötő buszjáratok ügyében megszervezett közvitán, ahol politikusok és helyi lakók is aggályokat fogalmaztak meg a januártól induló szolgáltatás kapcsán.
Jelentős adósságot halmozott fel a pénzügy felé a marosvásárhelyi sürgősségi kórház, de ez nem befolyásolja a betegek ellátását – nyilatkozta az illetékes, miután kiderült: 11 millió lejjel tartoznak. A feketelistán több önkormányzat is szerepel.
Szándékos testi sértés miatt vettek őrizetbe egy kiskorút a Maros megyei Petelén, miután verekedésbe keveredett egy másik fiatallal.
A mesterséges intelligencia nem helyettesíti a tanulást – hangsúlyozta Koren Balázs matematikatanár a marosvásárhelyi Kultfeszt színpadán. Szerinte a ChatGPT csak eszköz: ha mindent rábízunk, elbutulunk, ha okosan használjuk, tanulhatunk belőle.
Székelyföld legjobb minőségű mézeit díjazzák szombaton Marosvásárhelyen, a Nektária Székelyföldi Mézversenyen. A termékeket szombaton és vasárnap lehet megkóstolni és megvásárolni a Vársétányon.
Tizenhat éve segíti a csejdi hátrányos helyzetű családokat a Gyulafehérvári Caritas. Most saját közösségi házat építenek a faluban, ahol a gyerekek biztonságos, inspiráló környezetben fejlődhetnek – ehhez azonban támogatók segítségére van szükség.
Számos szakterület képviselői voltak jelen a pénteki állásbörzén, amelyet ezúttal a fogyatékkal élők vagy megváltozott munkaképességű álláskeresők számára szerveztek Marosvásárhelyen. Célja a sérültek munkahelyi integrációjának segítése volt.
Új egzotikus állatokkal gazdagodott a marosvásárhelyi állatkert, ahová idén ősszel már 33 új egyed érkezett. Október 16-án Nyíregyházáról és Miskolcról hozták a legújabb lakókat.
Átadták csütörtök délután a Teleki Téka restaurált termét, Marosvásárhely fontos reprezentatív terét. Gróf Teleki Sámuel főúri lakosztályának „Palota-terme” ma ismét régi pasztellfényében tündököl, méltón megidézve a Teleki család örökségét.
szóljon hozzá!