
Fotó: Boda L. Gergely
A diákközösség összekovácsolása a legfontosabb célja a Sapientia-EMTE befejezés előtt álló bentlakásának. A szállás mellett, persze, hiszen a hallgatók több mint 85 százaléka nem Maros megyei.
2014. július 08., 16:152014. július 08., 16:15
2014. július 08., 16:222014. július 08., 16:22
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának dékánja, Kelemen András a július 8-ai sajtótájékoztatón elmondta, a „kópéskodást”, illetve a más megyékből érkező hallgatóknak segítenének a befejezés előtt álló, 240 férőhelyes bentlakással, amelynek az átadási határideje szeptember 15. Az építkezési munkálatok folyamatát az alább látható kisfilmen mutatták be a szenátusi teremben.
„A 2013-14-es tanévben 1148 diák kezdte el tanulmányait. Ha figyelembe vesszük a 30 százalékos lemorzsolódást, akkor a következő években 1200-1400 diákra számíthatunk. Ezek 93 százaléka a három székelyföldi megyéből érkezik, és csupán 352-en voltak marosvásárhelyiek. A bentlakás a szállás mellett közösségépítési centrumként is működne, ahol a tehetségápolásra is figyelmet fordítunk. Úgy véljük, a kollégium légköre pozitív hatással lesz a teljes egyetemi életre” – fogalmazott a dékán. Hozzátette, a teljes kampusz 2015. július 15-ig készül el, hiszen az egyelőre négyszintes – de a közeljövőben a tetőteret is beépítik – bentlakás mellett kétszáz férőhelyes ebédlőt, konferenciatermet és tizenkét tantermet magába foglaló ingatlan is épül. Kelemen András szerint a beruházás teljes mértékben a magyar kormány támogatásával valósul meg, mintegy 14,5 millió lejből, a szeptemberben átadásra kerülő épületet pedig megközelítőleg 9 millió lejből építették. „A diákközösség összekovácsolása kiemelten fontos. Biztos vagyok benne, hogy nagy lesz az igény, ezért a költségek szempontjából is vonzóvá tesszük. A tanulási eredményeket és a szociális helyzetet fogjuk figyelembe venni a sorrend kialakításakor, ezt a feladatot a hallgatói önkormányzat végzi majd” – tette hozzá a dékán.
A diákkollégium alapkövét 2010. október 19-én tette le Schmitt Pál, Magyarország akkori elnöke, 2012 októberében Orbán Viktor miniszterelnök elvi megállapodást írt alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről, amely értelmében a Magyar Kormány felvállalta az elmaradt fejlesztések finanszírozását, köztük a marosvásárhelyi kar diákotthonának felépítését is. A munkaterületet 2013. október 16-án adták át, és fél év leforgása alatt sikerült felépíteni a háromemeletes diákotthont. A 2014-15-ös tanévtől kezdődően a Sapientia EMTE marosvásárhelyi diákjai kétszobás, szobánként három férőhelyes apartmanokban kaphatnak majd szálláslehetőséget.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!