
Fotó: Boda L. Gergely
A Küküllő mente egyik elrejtett falucskája, Fületelke ma már csak nyomokban őrzi a szász kultúra örökségeit. Itt énekeltek, játszottak és főleg sokat nevettek azok a helybéli gyerekek, akik részt vettek a marosvásárhelyi önkéntesek által szervezett délelőtti foglalkozásokon. Sokaknak ez az egyetlen szervezett vakációs program, ezért minden reggel ujjongva indulnak az iskolához, és délben énekelve térnek haza.
2014. július 17., 11:442014. július 17., 11:44
2014. július 17., 11:442014. július 17., 11:44
A Balavásár községhez tartozó Fületelke Egrestő mellett található, ott, ahol véget ér az aszfalt. Az iskola felé vezető úton kontrasztos kép tárul elénk: feltűnik néhány modern családi ház elegánsan megtervezett udvarral, ezen túl azonban omladozó házak sorakoznak. Az iskolára pillantva nehéz elhinni, hogy oda járnak nap mint nap a gyerekek. Az omladozó falak mögött feltűnik az egykori evangélikus templom, s talán ez őrzi még a szászok szellemiségét, de sajnos mindkettőről elmondható: elhanyagolt állapotban van.
A szász örökség maradványa
A község polgármestere, Sagyebó István elmondta, ez a kis település már rég nem az, ami volt. „Egy nagyon szép szász településről van szó. A szászok a hetvenes években elvándoroltak innen, jelenleg egyetlen szász család él a faluban, emellett néhány magyar, ám többségben román és roma családok. A falu nevezetessége az erődített evangélikus templom, amelyet az elmúlt évben javítgatott egy civil szervezet. A településen állattartással és szőlőtermesztéssel foglalkoznak. A nyolcvanas években újraültették szőlővel a dombokat, azonban ezt is ellopkodták az évek során” – mesélte a polgármester.
A szász kultúra erősségét az is bizonyítja, hogy az ortodox templom csupán a kilencvenes évek közepén épült, tudatta a polgármester. Az iskola épülete hasonló az evangélikus temploméhoz, ám ez még használható állapotban van. Volt már szó egy új iskola építéséről, de nagyon kevés a gyerek. „Elemi osztályok, illetve egy óvodai csoport működik a faluban. Az épületet az evangélikus egyháztól béreljük, kezdeményeztük már egy új iskola építését is. Ez a kezdeményezés megbukott, és a feltevődött a kérdés: érdemes-e egy ilyen méretű beruházással foglalkozni. Jelenleg az óvodába nyolc gyerek jár, az elemi osztályokban pedig tizenkettő tanul” – mondta a polgármester.
Jókedvet vittek a fületelki gyerekeknek
Egy kisebb dombon található a romokban álló iskola. Az óvoda is ugyanezen épület egyik termében működik, szemben vele pedig az az osztály, ahol egy időben első, második, harmadik és negyedik osztály tanul. Ez a helyszíne a héten zajló vakációs tevékenységnek, amelyet a Pro Vision Egyesület és Maros Megye Tanácsának együttműködésében szerveztek meg.
Az egyesület év közben is foglalkozik a gyerekekkel, ugyanis szerződésük van a balavásári általános iskolával, amelynek alárendeltje a fületelki tanintézet. A szervezet ügyvezető elnöke, Marian Ciurariu-Gliga elmondta, nevelő jellegű programokat szerveznek nekik, és segítenek a házi feladatok megoldásában is. „A vakációban sem szeretnénk megfeledkezni róluk, ezért szerveztük ezt az egyhetes foglalkozást, amelyben amerikai munkatársaink is részt vesznek. Emellett magyar és román anyanyelvű önkénteseink is segítenek a sport-, szabadidős- és egyéb tevékenységek lebonyolításában” – mondta az ügyvezető.
Az Amerikai Egyesült Államokból egy tizenegy fős csoport csoport érkezett Marosvásárhelyre, ahol szintén szerveztek egyhetes foglalkozásokat, akárcsak Fületelkén. A külföldi csoport vezetője, Dana Schiavo-Cortright úgy gondolja, a munkájuk célja az, hogy megadják a szeretetet a gyerekeknek, amit otthon nem biztos, hogy megkapnak. „Kézimunkázunk, játszunk, énekelünk, történeteket mesélünk nekik, és tízórait is kapnak. Munkánk eredményességét az is példázza, hogy a gyerekek emlékeznek ránk, keresnek bennünket, amikor érkezünk, elénk szaladnak. Úgy gondolom, hogy azért fontos gyerekekkel foglalkozni, mert ebben a korban még nagyon sok mindent meg lehet nekik tanítani, így része lehetünk egy személy fejlődésének, és ezt nemes dolognak tartom” – hangsúlyozta a külföldi vezető.
Tanulni a gyerekektől
Az önkéntesek nemcsak tanítják a gyerekeket, hanem ők maguk is tanulnak tőlük. Péter István nem szeretne feltétlenül gyerekekkel foglalkozni a jövőben, de önkéntesként nagyon sokat kap tőlük. „Szeretek velük foglalkozni, kapok tőlük egy-két leckét. Emellett az angol tudásomat is kamatoztathatom, hiszen az amerikai kollégáknak fordítok. Élménydús napokat töltöttem itt. A legszebb élményem az volt, amikor az egyik gyerek a nyakamba mászott, és apának szólított” – számolt be élményeiről az önkéntes.
A gyerekek különösen élvezték a törődést, örömmel énekeltek, és energikusan szaladgáltak az udvaron a játék után. Porászki Roland nagyon jól érezte magát. „Sokat játszottunk, ami nekem nagyon tetszett, de a a legjobb játék az amerikai foci volt. Alig várom a holnapi napot, hogy újra találkozzak azokkal, akik ilyen sok szépet tanítanak nekünk” – jelentette ki a 11 éves fiú. A kedvenc tevékenysége László Árpádnak a rajzolás volt, de elmondása szerint minden nap csupa jó dologban volt része.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!