Olimpikonok lesznek az ovisok

Magyarországi mintára kezdték el szervezni néhány évvel ezelőtt az óvodások sportolimpiáját Marosvásárhelyen. A 4-7 évesek különböző sportágakban bizonyíthatnak, de az egész rendezvény célja a mozgás népszerűsítése a gyerekek és szülők körében.

Szász Cs. Emese

2014. május 30., 11:522014. május 30., 11:52

2014. május 30., 12:082014. május 30., 12:08

Az óvodások sportolimpiáját már 7. alkalommal szervezi a Pro XXI Sport és Kulturális Alapítvány, idén pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is bekapcsolódott a rendezvénybe. A május 31-ei rendezvénysorozat a marosvásárhelyi Víkendtelep három sportpályáján zajlik. Reggel 9 órától kezdődnek a sportvetélkedők, amelyekre két-háromszáz gyereket várnak a szervezők, akik különböző sportágakban mérkőznek majd meg.

„Mint minden olimpia, felvonulással kezdődik az ovisok olimpiája is, behozzák az olimpiai zászlót, és egy sportbemutatóval kezdődik az esemény. A versenyszámokat külön rendezzük a fiúknak és a lányoknak, a végén pedig éremben és oklevélben részesülnek a gyerekek” – mondta el az esemény főszervezője, Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke.

A fiúk és lányok külön-külön szaladás (30 méter, ketten) és staféta (4x15 méter, négyen), helyből távolugrás (ketten), valamint teniszlabdadobás (ketten) terén, valamint minifociban (vegyes, 4+1, egy csapat legfeljebb tíz gyerekből állhat) és minikosárlabdában (vegyes, négy játékos, egy csapat legfeljebb nyolc gyerekből állhat) bizonyíthatnak. Díjakat osztanak az első három helyezettnek egyéniben kategóriánként, valamint összesítésben, és pontozzák a 4–6. helyezetteket is.

Az eseményt évekkel ezelőtt zalaegerszegi példára kezdték el szervezni, ugyanis Marosvásárhely és Zalaegerszeg testvérvárosok, a vásárhelyiek pedig a magyarországi városban látták, hogy mennyi gyereket meg lehet mozgatni egy ilyen rendezvénnyel.

„A sportolimpiával a mozgást szeretnénk népszerűsíteni, ugyanis egyre kevesebbet mozognak a gyerekek. Hazamennek az óvodából, iskolából, és tévét néznek meg számítógépeznek egész nap. Ugyanakkor pótolni szeretnénk az óvodák programjából hiányzó tornaórát, elősegíteni a csapat- és a versenyszellem kialakulását, valamint tudatosítani a mozgás és az egészség közötti összefüggést” – magyarázta Cseh Gábor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
Hirdetés