
Fotó: Boda L. Gergely
Immár húsz éve otthont jelent a közösségre vágyó fiataloknak, oázis a lelki feltöltődést igénylőknek a marosvásárhelyi Philothea Klub. A két évtizedes múltat a héten ünneplik, és ígérik, nem tűnnek el a civil kezdeményezések palettájáról.
2014. június 11., 16:572014. június 11., 16:57
2014. június 11., 17:042014. június 11., 17:04
Nehéz feltételek mellett, 1994 elején kezdte tevékenységét a marosvásárhelyi Philothea Klub, 1998-ig pedig cukrászdákban, kávéházakban, majd a Bernády Házban tartották heti találkozóikat, és nyilvánvalóvá vált, hogy ennél többre van szükség. „A vártemplomi gyülekezethez tartozó fiatalokat Horváth Levente lelkipásztor fogta össze, és kialakult egy ifjúsági közösség, akik találkozókat, nyári táborokat szerveztek. Felmerült, hogy ne csak nyaranta, hanem év közben is találkozzunk, ráadásul azokkal is, akik nem járnak templomba, legyen nekik egy semleges hely, otthon, oázis, ahol a hétköznapokban lelkileg, testileg feltöltődhetnek, erőt gyűjthetnek, találkozhatnak Istennel” – mesélte Belényesi Gabriella klubvezető.
1998-ban sikerült székhelyhez jutniuk, és ezzel egyidőben a programkínálat is jelentősen bővült: bibliaóra, gyerekklub, tiniklub, minitiniklub, vakációs programok, kismamakör, fiatal házasok találkozója, képzőművészeti kiállítások, kézimunkakör, filmvetítés, irodalmi délutánok, etika-előadások stb. 2002-től több civil szervezet alakult, így változott a tevékenység, de az alapelvet továbbra is megtartották: nem a tömegekhez szóltak, hanem a személyes kapcsolatra alapoztak, az élő hit jegyében. „Nekünk sohasem volt szükségünk reklámra, szájról szájra terjedt a hírünk. Sokan közösségre, otthonra leltek nálunk. Lelki családot nyújtottunk sok fiatalnak, útbaigazítást, meghallgatást nyertek, válaszokat kaptak” – mondta Belényesi Gabriella.
„A legnagyobb elégtétel számomra a személyes kapcsolatok és a közösség élménye, azok a történetek, amikor egy időre ajándékba kaptunk egy gyereket vagy egy tinit, egy bizonyos ideig együtt mentünk vele az úton, elkísértük egy bizonyos szakaszon, ahol együtt imádkoztunk, harcoltunk, vitatkoztunk és kölcsönösen neveltük egymást, amikor Istennel kapcsolatos élményeinket megosztottuk, vagy hónapokig kínlódtunk, összekulcsolt kézzel vártuk, amikor a bábból pillangó lesz. Volt olyan is, hogy kipróbáltuk saját terveinket, ügyeskedéseinket, hogy siettessünk egy ilyen folyamatot egy vagy több ember életében, programokban, de ezek a próbálkozások kudarcra voltak ítélve” – fogalmazott.
Csütörtöki rendezvények
A Philothea Klub fennállásának 20. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat keretében csütörtökön a Deus Providebit Tanulmányi Ház nagytermében gyerekprogramra várják az érdeklődőket. 17 órától a Vándormiska (vásári bábjáték Bonczidai Dezső és Halmágyi Éva előadásában) című bábjátékot, 18 órától csapat- és szórakoztató játékokat, 19 órától Stone Hill gyerekkoncertet szerveznek. A Deus Providebit Ház kis kápolnájában a szülőket várják teadélutánra: 18 órától Így nevel(t)ünk mi! címmel kiskorú gyermekek, kamaszok és fiatal felnőttek szülei megosztják tapasztalataikat a nevelésről, örömökről, nehézségekről. Meghívottak: Bukovinszky Csáki Tünde, Nagy Edit és Miklós, Régeni Szabó Anna és István, Varga Melinda és Gyula.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!