
Fotó: Haáz Vince
Nem távolítják el a több mint száz évvel ezelőtt elhelyezett magyar nyelvű márványtáblákat, és a szecessziós elemek is a helyén maradnak a marosvásárhelyi régi szülészettel szemben lévő, másfél éve átépítés alatt álló óvoda épületén – jelentette ki szerkesztőségünknek Keresztes Géza műépítész. A felújítási és manzárdosítási terveket készítő szakember szerint a Bernády György polgármestersége alatt épült intézmény legalább olyan szép lesz, mint új korában.
2015. február 08., 17:502015. február 08., 17:50
Sokan attól tartottak, hogy a hasznosítható felület lényeges megnövelésével, valamint a tetőtér beépítésével a napközi Márton Áron utcai homlokzata elveszíti jellegzetességét, mint ahogy a több mint száz évvel ezelőtti városi főépítésznek, Flesch Adolfnak és a munkálatokat vezető Csiszár Lajosnak fekete márványba vésett emléke is megrongálódik, netán el is tűnik. Keresztes igyekezett megnyugtatni, mondván, hogy a felújítási terveket készítő Proiect Rt. kimondottan arra törekedett, hogy a jellegzetességek megőrzése mellett azokat az építészeti értékeket is visszaállítsák, amelyeket a szocialista és az azt követő rendszerben beavatatlan kezek elrontottak. „A márványtáblákat mi takartattuk le, hogy a munkálatok során ne károsodjanak. A beépített ablakokat megnyitottuk, az utólag készült színpadot elbontottuk, és a kapubejáratot visszaállítottuk az eredeti formájába. Minden úgy fog pompázni, mint bő egy évszázaddal ezelőtt” – állítja Keresztes Géza, hozzátéve, hogy a bejárat fölötti városcímert is restaurálják.
Az eredetileg általános elemi iskolának helyt adó ingatlan azon öt marosvásárhelyi oktatási intézmény között volt, amelynek épületét a magyar kormány pályázat révén húzta fel a városban a 20. század elején. Az ingatlan terve 1902 tavaszára készült el, és néhány hónap múlva, ősszel már állt is az iskola. Állaga főként az elmúlt évtizedek alatt romlott, amikor csak tanévkezdet előtti apró javítgatásokra tellett. Éppen ezért az óvoda már évek óta a közegészségügyi igazgatóság feketelistáján szerepel, hisz konyhája nem felelt meg az előírásoknak, ugyanakkor a felülethez képest minden évben a megengedettnél lényegesen nagyobb volt a gyermeklétszám. A szülők mégis szívesen íratták ide csemetéiket, mert a köztudatban a belvárosi napközi elit és ily módon divatos intézménynek számított.
Egy időben szóba került az uniós pályázási lehetőség meg a világbanki hitel, azonban mindkét lehetőség elesett, így maradt a helyi költségvetési forrás. Nem csak a pénz előteremtésével, a munkálatok elkezdésével is gondok adódtak: a gyermekeket már 2013 nyarán kiköltöztették az épületből, de csak jóval később kezdték el a tetőzet bontását. A városháza és a tervezőcég szerint a közbeszerzési eljárás elhúzódása, majd a hideg idő beállta miatt késtek meg. Az illetékesek azonban úgy vélik, nincs ok az aggodalomra. „A legnagyobb nyereség ebben az átépítésben az, hogy az eddigi kétszázötven helyett ezentúl négyszáz óvodás tanulhat itt. És nem is akármilyen körülmények között, hisz az intézménynek nem csak a külalakja, hanem a bútorzata is megújul. Ha minden jól megy, júniusra befejezzük a munkálatokat, az ősztől pedig fogadjuk a gyerekeket” – ígérte Claudiu Maior alpolgármester, aki szerint a 3,6 millió lejből megújuló 16-os kisdedóvó a város legszebb napközije lesz.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!