Aggasztóan növekedett a súlyos kimenetelű közúti balesetek száma Maros megyében az év eddig eltelt időszakában, véli a Maros megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának főnöke, Lucian Archiudean rendőr-főbiztos.
2014. október 01., 17:022014. október 01., 17:02
Összehasonlítási alapul az előző év azonos időszaka szolgál, amikor a megyében 135 súlyos baleset történt. Ebben az évben – hétfőig – összesen 196-ot regisztráltak, 61-gyel többet, mint a múlt év első kilenc hónapjában. Vészesen növekedett a közúti balesetekben elhunyt személyek száma is. 2013 azonos időszakában ez a szám 34 volt, az idén 45. A tizenegy elhunyttal való növekedés mindenkit el kell gondolkodtasson. Mint ahogyan az is, hogy a balesetekben 61 személlyel többen szenvedtek súlyos, maradandó károsulásokkal is járó sérüléseket, mint egy évvel korábban. Ha 2013-ban a súlyos sérültek száma 102 volt, idén szeptember végéig már 163 súlyos sérültet kellett kórházba szállítani a balesetek helyszínéről.
A súlyos balesetek okait elemezve kiderült, hogy azokat elsősorban a megengedettnél jóval nagyobb sebesség okozta, vagy az, hogy a sebességet nem igazították az útviszonyoknak megfelelően. Mindjárt ezután következik a gyalogosok szabálytalansága, mint balesetet kiváltó ok. A gyorshajtást legtöbb eseteben vidéki környezetben tapasztalták a helyszínelő rendőrök, főként az országutakon. A gyalogosok szabálysértése gyakoribb falusi környezetben. Az sem kisebbíti a balesetek szaporodásának jelentőségét, hogy a nyári idényben a súlyos balesetek okozói 60 százalékban a megyénken átutazó gépjárművezetők közül került ki. Egyedül szeptemberben tapasztaltak némi csökkenést – az előző év azonos időszakához viszonyítva – a közlekedési rendőrök.
A bűnmegelőzés hete rendezvénysorozat keretében az utolsó napot, pénteket a közlekedésbiztonságnak szentelik – fejtette ki a közlekedési rendőrség főnöke. Ezen a napon kerékpáros túrát szerveznek a városban a 14 év fölötti gyerekek számára, s 44 iskolában és óvodában tartanak előadásokat a közlekedésbiztonságról. Ugyancsak pénteken rendőrjárőrök figyelmeztetik és oktatják a közutakon közlekedő vezetőket, gyalogosokat, utasokat és fogatosokat a KRESZ betartására. A nap végeztével Marosvásárhelyen lampionokat bocsátanak fel az égre a balesetekben elhunytak emlékezetére.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!