Nincs teteje, de bővítik az iskolát

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Nemrégiben ismét hozzáláttak Nyárádszeredában a Szentannai úton levő tanintézmény építéséhez. A munkálatokat 2008-ban kezdték el, de azok már több mint két éve szünetelnek, sőt a „pirosban” álló, félkész, kétszintes épületrész azóta is tető nélkül áll, amiért rengeteg panasz is érkezett az önkormányzathoz a lakosság részéről.

Gligor Róbert László

2012. július 03., 08:362012. július 03., 08:36

2012. július 03., 09:052012. július 03., 09:05

Tóth Sándor polgármester érdeklődésünkre elmondta: a kormánytól a tavasz végén kapott kiutalásokból elkülönítettek egy bizonyos összeget, amelyből a kifizetetlen számlákat kiegyenlíthették a vállalkozó felé, így az ismét elkezdte a munkálatokat. Az elmúlt hetekben lebontották a kultúrotthonnak azt a részét, amelyben eddig a tanítás folyt, helyében pedig elkezdték a bővítést újabbb két tanteremmel. Az elöljáró szerint a kivitelező jóindulatának köszönhetően ismét dolgoznak a munkatelepen. Tóth Sándor nem szeretne üres ígéreteket tenni, de elárulta: azon munkálkodnak, hogy az őszig két-három tanterem olyan állapotba kerüljön, hogy ott ismét elkezdődhessen a tanítás.

Állandóan költöznek

A Szentannai úton a kultúrotthonban egy óvodai és egy elemi osztály működött, míg egy másik elemi az államosított, volt református kántori lakásban, de ennek állapota annyira veszélyessé vált, hogy néhány éve ki kellett belőle költözni. Ezért az elemi osztályok oktatása azóta két váltásban történt a kultúrotthon épületében kiakított osztályteremben, de az idei év elején onnan is ki kellett költözniük a kezdődő építkezés miatt, így a parókia épületében tanutak a kisdiákok a második félévben. „Nagyon fontos kérdés számunkra az építés, mind az iskolások, mind az óvodások szempontjából” – nyilatkozta Kicsi Elemér, a központi Deák Farkas Általános Iskola igazgatója, hozzáfűzve: jó lenne, ha már szeptemberben ott kezdhetnék az új tanévet a gyerekek. Amint Ferenczi Enikő titkárnőtől megtudtuk: a következő tanévben 20 óvodás, 1 nulladik osztályos és 17 elemis diákkal számolnak a szentannai intézménynél.

Közösségi épület is lehet

Tóth Sándor úgy véli: minden, ami épül, a közösség tulajdonában marad. Ezért ha néhány év múlva esetleg annyira megcsappanna a gyereklétszám, hogy nem tarthatnák fenn az osztályokat, akkor más rendeltetést lehet adni az ingatlannak: lehet akár közösségi ház, ifjúsági klub, kulturális tér is.
Az ötlet nem újkeletű és nem is megvetendő – mondják a szentannaiak, hiszen a kultúrotthon épülete régi és nemigazán felel meg közösségi célra, de jobb híján bizonyos rendezvényeket meg lehet itt tartani, hogy ne kelljen a városközpontba vagy az Adrásfalvi úti kultúrotthonba menni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés