Nemi erőszak elkövetésével gyanúsítanak egy városházi alkalmazottat

Még eléggé nagy a káosz az eset kapcsán. A különböző hatósági források hol egy, hol két elkövetőről, illetve hol egy, hol két, némelykor több sértettről szólnak.

Bakó Zoltán

2012. február 22., 16:442012. február 22., 16:44

2012. február 22., 18:152012. február 22., 18:15

Szerdán kaptuk a hírt a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivőjétől, Livia Popa rendőrbiztostól, miszerint a bűnügyi rendőrség kedden őrizetbe vett egy 55 éves marosvásárhelyi férfit, akit többrendbeli, kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszak elkövetésével gyanúsítanak. Amint a szóvivő tájékoztatott, a nemi erőszak áldozatai 13 és 15 év közötti  kislányok (egyes értesülések szerint három gyerekről van szó), a bűncselekményekre a 2011-es év folyamán került sor. A vizsgálat során a rendőrség két házkutatást is tartott, amelyek során bizonyítékokat foglaltak le. A gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették folyamatosan elkövetett nemi erőszak bűncselekményének alapos gyanújával, s szerdán előállították a Maros Megyei Törvényszéken.

Nyilatkozott az ügyészség is

Valamivel többet tudtunk meg a vizsgálatot folytató Maros Megyei Törvényszék melletti Ügyészség sajtószóvivőjétől, Barbu Angelától. Eszerint az ügyészségre február 8-án érkezett be a feljelentés, amelynek nyomán vizsgálatba kezdtek egy 13 éves kiskorú lány ellen sorozatosan elkövetett nemi erőszak ügyében. Február 13-án indították be a bűnügyi vizsgálatot az 55 éves K. J. Z. és az 54 éves B. J. ellen. Amint a szóvivő tájékoztatott, házkutatást tartottak B. J. lakásán és munkahelyén. A tájékoztatás szerint a gyanúsított Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának alkalmazottja.

A vizsgálat eddig rendelkezésére álló bizonyítékai alapján kiderült, hogy a két gyanúsított a 2011-es év és 2012 januárja folyamán többször is nemi kapcsolatot létesített a 13 éves sértettel, annak beleegyezése nélkül. B. J.-t február 21-én őrizetbe vették, a másik gyanúsított, K. J. Z. egy másik ügy kapcsán már előzetes letartóztatásban van.

A megyei rendőr-felügyelőség bűnügyi szolgálata február 22-én átadta az ügy iratcsomóját a Maros Megyei Törvényszék melletti Ügyészségnek a bűnvádi eljárás elindítása végett, egyszersmind javasolva B. J. gyanúsított előzetes letartóztatásba vételének elrendelését.

Nem közalkalmazott?

Mivel az egyik gyanúsított városházi alkalmazott, megpróbáltunk érdeklődni a polgármesteri hivatalnál is. A hivatal sajtóirodájának magát megnevezni nem kívánó képviselője szerdán szűkszavúan ennyit válaszolt érdeklődésünkre: jelenleg várják az ügyész döntését abban az ügyben, amelyben a hivatal közszolgáltatási részlegének adminisztrációs osztálya egyik alkalmazottja (más források szerint a vár raktárnoka) érintett. Annyit tudnak, hogy az alkalmazottat 24 órára őrizetbe vették és elő fogják állítani az ügyészségen. Az illető nem közalkalmazott, a cselekményt munkaidőn kívül, a saját lakásán követte el. A kivizsgáló szervek által vizsgált cselekmények a magánéletére vonatkoznak. „Sajnálatos ami történt, és a legszigorúbb fegyelmi eljárást fogjuk foganatosítani, amennyiben a gyanú az igazságszolgáltatási szerveknél bizonyítást nyer” – közölte a városháza sajtóirodája.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól
2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
2025. november 08., szombat

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki

Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki
2025. november 08., szombat

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása

Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása
Hirdetés