
Fotó: Boda L. Gergely
Nem az intézményeknek, hanem a társadalomnak kell multikulturálisnak lennie – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) szombati ballagási ünnepségén.
2013. június 09., 19:022013. június 09., 19:02
2013. június 09., 19:092013. június 09., 19:09
Németh Zsolt azt követően szólalt fel a ballagási ünnepségen, hogy átvette a Bocskai István-díjat, amellyel az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepéért tüntette ki a Sapientia szenátusa. Beszédében többek között azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a térségnek, Romániának, de egész Európának is az egyik legnagyobb értéke, hogy különböző kultúrájú, különböző nyelvű és identitású emberek élnek benne. Hozzátette, a kulturális együttélésről szóló európai vitákban vannak, akik az intézményeken belüli multikulturalitásért szállnak síkra. Vannak, akik egy szervezetbe, egy igazgatásba kényszerítenék azokat is, akik önálló intézményeket akarnak. Úgy vélte, ez a megközelítés alááshatja a kulturális sokszínűség megvalósítását. „A magyar kormány azokkal ért egyet, akik azt mondják, nem az intézményeknek kell multikulturálisaknak lenniük, hanem a társadalomnak. Ehhez önálló szellemi műhelyekre, önálló intézményekre, önálló iskolákra van szükség az óvodától a felsőoktatásig. Ezt nevezzük autonómiának” – nyomatékosította az államtitkár.
Németh Zsolt felidézte, 12 évvel ezelőtt nagy ellenállással szemben kellett megalapítani a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, aztán nagy ellenállással szemben kellett életben tartani az intézményt. Megemlítette, vannak, akik úgy vélik, hogy a magyar kormány máshonnan vonja el a támogatást, amit az erdélyi magyar egyetemnek juttat. „Ez nem támogatás, hanem befektetés a magyar nemzet, Románia és az egész Közép-Európa jövőjébe” – fogalmazott az államtitkár. Úgy vélekedett, az önálló magyar intézmények lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyarok otthonosan érezzék magukat a szülőföldjükön. „Az önálló magyar oktatási intézmények a saját világát a saját szülőföldjén megszervezni képes magyar jövő bölcsői. Akik ellenzik az önálló magyar felsőoktatási intézményeket, azok közül sokan azért teszik, mert azt akarják, hogy a magyarságnak ne legyen ilyen jövője” - jelentette ki Németh Zsolt.
Dávid László, az egyetem rektora a marosvásárhelyi ballagáson jelentette be, hogy az egyetem egy hete megszerezte a mesteri képzések indításához szükséges jóváhagyást. Hozzátette, reményei szerint a már jóváhagyott három szak mellett még ebben a hónapban további öt szakon szerzik meg a mesteri képzés elindításának a jogát. A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán hét szakon 230 hallgató ballagott el szombaton.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!