
Fotó: Boda L. Gergely
Már most az írásbelire koncentrálnak, s nem tartják vészesnek a szóbeli vizsgákat – ez volt az egyöntetű vélemény a kedden kezdődött érettségiről a tanárok és diákok körében egyaránt.
2014. június 10., 17:232014. június 10., 17:23
2014. június 10., 17:332014. június 10., 17:33
A román nyelvű szóbelivel vette kezdetét az idei érettségi. Az első próbákat, azaz a kommunikációs képességet, valamint a számítógépes ismereteket felmérő szóbeliket az egyes iskolák szintjén szervezik, míg az írásbelikre – az előző évekhez hasonlóan – vizsgaközpontokban kerül sor.
Készülni sem igazán lehetett
A Bolyai Farkas Gimnázium és Református Kollégium épületében fehér-feketébe öltözött, Bocskai nyakkendős fiatalok jelezték, hogy zajlik a vizsga. Az épület második emeletén három tanteremben vizsgáztak a bolyaisok, egyben a refisek. Kint a többiek vártak arra, hogy sorra kerüljenek, majd amikor kijött egy vizsgázó, faggatták, hogy is ment a román szóbeli. Ottjártunkkor végzett a vizsgájával Dán-Marton Norbert is, a Református Kollégium végzős diákja szerint „nem veszélyes” a román szóbeli. „Kaptam egy szöveget, amit értelmezni kellett, a nyugat-európai kultúráról szólt, arról kellett beszélni, érvelni, hogy miért jó, miért nem. Nem mondom, hogy nagyon könnyen ment, de elfogadhatóan. Az írásbeli jóval nehezebb lesz, arra már rég készülünk, a szóbelire azonban nincs nagyon, amit készülni, ugyanis első látásra kapunk egy szöveget, s azt kell értelmezni. Az a lényeg, hogy beszélsz, hogy ismered a szöveget” – magyarázta a 18 éves fiatalember.
Készült azért a szóbelire Szabó Tímea Katalin, aki elmondása szerint példaszövegeket próbált elemezni, kiemelni a főbb gondolatokat. A diáklány arra várt, hogy sorra kerüljön, így tapasztalatairól még nem tudott beszámolni, de arról igen, hogy nem kell nagyon idegeskedni. „Nem izgulok, a szóbeli jóval könnyebb, mint az írásbeli. Az írásbeli vizsgák lesznek nehezek, azok közül is talán a romántól félek kicsit jobban” – mondta a diáklány, akire még szinte egy hónapnyi tanulás, vizsgázás vár.
Szerdán már az anyanyelvi vizsga is elkezdődik
Kedden egész nap zajlik a román szóbeli, szerdán délelőtt is az zajlik, délután pedig már el is kezdődik az anyanyelvi, vagyis ez esetben a magyar nyelvi és kommunikációs képességek felmérése.
A Református Kollégiumban összesen 85 érettségiző jelentkezett a szóbeli vizsgákra, ez a teljes végzős sereg, két nappali tagozat és egy esti. Benedek Zsolt igazgató szerint az írásbelin már 98-an lesznek, ugyanis a tavalyi estisek közül, akinek nem sikerült, az idén újra próbálkozik. „Nem stresszelnek nagyon a diákok a szóbelin, mert nem kapnak jegyet rá, csak minősítést, ez azonban sehol nem számít, nem jelenik meg az érettségi oklevélen sem” – magyarázta a kollégium igazgatója.
A Bolyai Farkas Gimnáziumban összesen nyolc osztály 224 diákja szóbelizik, kedden lejár a vizsgája 138-nak, a többi szerda délelőtt folytatja – tudtuk meg Horváth Gabriella aligazgatótól. „Az írásbelin néggyel több vizsgázónk lesz, ennyinek nem sikerült ugyanis a tavaly az érettségije. Van, akinek nem sikerült a románja, és van, akinek nem jött ki a hatos átlaga, az most földrajzból próbálkozik újra” – mutatott rá az aligazgató.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!