
Vasárnap a déli harangszóval egyidőben kezdődött el az új helyen felállított Petőfi-szobor újraavatási ünnepsége a segesvári várban. A rendezvényen számos helybeli és marosvásárhelyi lakos, megyebeli Petőfi-tisztelő vett részt, de magyarországi tesvértelepülési vendégek is jelen voltak.
2013. június 02., 16:312013. június 02., 16:31
2013. június 02., 17:362013. június 02., 17:36
A korábbi helyéről hét évvel ezelőtt eltávolított mellszobor azért került veszélybe, mert a talaj beázása miatt a várfal meggyengűlt, helyenként leomlott, s félő volt, hogy magával sodorja az ötvenes években felállított szobrot is.
Petőfi-szobor a még névtelen téren
Kezdetben az eredeti helyére kívánták volna visszaállítani a műalkotást, de azután felvetődött az ötlet, hogy új helyre költözzön. Így „került képbe” a katolikus templom és a Csizmadiák bástyája között levő kis park. Eleinte voltak ellenvetések – szóba került az is, hogy a középkorban ez a terület a várfalakon kívül esett, itt volt a dögkút – végül azonban egyetértés alakult ki az új helyszínnel kapcsolatban.
Amint Gál Ernő, az RMDSZ Segesvár kerületi elnöke elmondta, a szoborállítást, az új helyszínt támogatta a város polgármestere, Dorin Dăneşan is, a városi tanács tagjai pedig egyhangúlag igennel szavaztak a tervezetre. Így a Romulus Ladea szobrászművész által az ötvenes években megalkotott szobor a Petőfiről elnevezett térre kerülhetett hét év után. Igaz, hogy a teret a költőről nevezték el, egyelőre azonban még csak szavakban tapasztalható a névváltozás – utcanévtábla egyelőre nincs a téren.
Nem kell külön megköszönni
A Mihály Ferenc szovátai restaurátor által kijavított műalkotás tehát újból talapzatán áll a kis téren, mi több, a korábbi helyről elhozták a kovácsoltvasláncokat is, s felszerelték a szobor körül. A helyi RMDSZ-vezető, de a később felszólaló szövetségi elnök, Kelemen Hunor is megköszönte a polgármesternek, hogy támogatta a szobor újraállítását, utóbbi még azt is mondta, hogy hálásaknak kell lennünk neki ezért. A maga rendjén a város polgármestere úgy vélekedett, hogy nem kell külön megköszönni neki vagy a tanácsnak ezt a támogatást, hiszen „ez természetes nálunk. Ahogyan Segesvárhoz tartozik Ilarie Chendi vagy Hermann Obert, ugyanúgy tartozik ide Petőfi Sándor is.” Ezzel a sokszínűségével és a sokszínűség vállalásával érhette el a város, hogy tavaly az Európa Tanács Nagyddíját ítélték oda neki.
Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál figyelmeztetett: ne hagyjuk, hogy Petőfit a saját szobra eltakarja, ugyanis ő nem az üvegtárlós múzeumoké, hanem a ma emberéé, azoké a fiataloké és idősebbeké, akik a mindennapok küzdelmeiben a mártír költőhöz hasonlóa állnak helyt.
Hazajöttek határon túlról
Az ünnepségen részt vevő kiskunfélegyháziak polgármestere elmondta azt, amit az itthoniak kerülgettek – Petőfi első szobrát Segesváron 1897-ben avatták (Köllő Miklós alkotása), ám alig tizenkilenc év múlva menekíteni kellett a háborús események elől. A szobor a mostani Magyarországra került (akkor még egy határ egyesítette Erdélyt és a mai Magyarországot), majd 1922-ben Kiskunfélegyházán állították fel, s azóta is ezen, a Segesvárral testvértelepülési kapcsolatban levő településen áll. „Félegyháza és Segevár neve egybeforrt Petőfi révén, s az utóbbi években itt is, ott is emlékműveket állítottak kölcsönösen a költőnek” – mondta el a félegyházi polgármester, Kapus Krisztián, aki szerint a félegyháziak Segesvárra haza jönnek.
Az újraállított szobrot katolikus, evangélikus és református lelkészek áldották meg, majd több tucat koszorút helyeztek el a helyhatóságok, az RMDSZ, valamint az erdélyi és anyaországi egyesületek, alapítványok részéről.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!