
Fotó: Boda L. Gergely
Nem közeledtek az álláspontok az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének két csoportja között. Egyik fél sem kereste a másikat.
2013. február 19., 12:172013. február 19., 12:17
2013. február 19., 12:302013. február 19., 12:30
Nem keresték egymást, így nem is közeledtek az álláspontok az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetén belül. A Deus Providebit házba összehívott küldöttgyűlésen megválasztott elnök, Peti András a Székelyhon.ronak elmondta, hozzájuk nem fordult senki, aki „tisztázni kívánja a tagsági viszonyát”. „Mi várunk mindenkit. Dolgozunk, és várjuk azokat, akik szintén dolgozni akarnak” – ismertette Peti András.
A másik csoport nevében Vass Levente elmondta, a „pecsét és a papír” Peti Andrásék kezében van, ezért nekik kellene kezdeményezniük a találkozót; ha ezt nem teszik meg, az őket minősíti.
„Mi úgy gondoljuk, hogy azokra is szükség van, akik a Bocskai-teremben gyűltek össze. Mi is az RMDSZ érdekeit nézzük. Március 5-éig meg lehetne szervezni ezt az új küldöttgyűlést, de úgy vélem, hogy ez nem fog megtörténni, mivel március 29-én megyei tisztújítást akarnak tartani, s arról is kiszorítanák azokat, akik a Deus Providebit házban megtartott marosvásárhelyi küldöttgyűlésen sem vehettek részt. Ugyanazzal a fegyverrel lőnek az RMDSZ belső ellenzékére, mint kifelé, az ellenpártokra” – mondta Vass Levente. Hozzátette, amennyiben sem március 5-ig, sem március 29-ig nem történik változás, ő lezártnak tekinti az ügyet, és „az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozónak vallja magát”.
Az RMDSZ Maros megyei szervezeténél 305 személy után zárták le a regisztrációt (a másik csoport szerint 20 nappal az előzetes bejelentés határidejének lejárta előtt, ezzel pedig felrúgva a játékszabályokat) a marosvásárhelyi elnökválasztás előtt, a másik csoport – saját állítása szerint 48 óra alatt – 600 személyt regisztrált.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!