
Fotó: Boda L. Gergely
Aláírásokat gyűjtenek az agárdiak, tiltakozva a magyarországi AKSD cég marosvásárhelyi leányvállalata által tervezett krematórium ellen. A helyiek az internetről értesültek a tervről, és attól tartanak, hogy „kormos lesz a paradicsomuk” illetve „élve elégetik őket”. Az AKSD képviselője szerint Erdélyben is szükség van egy korszerű hamvasztóra, s befektetésük sem a lakók egészségére, sem a környezetre nem lesz káros, ezt hatástanulmánnyal bizonyítani is tudják.
2014. május 28., 20:092014. május 28., 20:09
2014. május 29., 12:542014. május 29., 12:54
Adorján Attila, a Jeddi Önkéntes Tűzoltócsoport vezetője hívta fel a figyelmünket arra, hogy kedden Agárdon, szerdán már egész Jedd községben aláírásokat gyűjtöttek, tiltakozva az Agárdra tervezett hamvasztó megépítése ellen.
Internetről szereztek tudomást a tervről
A csaknem négyszáz lelkes Agárdon Ramona Pătru egy nap alatt 185 aláírást gyűjtött össze, s elmondta – egyetlen személy nyilatkozta: beleegyezik, hogy a falu határában krematóriumot építsenek. A teraszára összegyűlt szomszédok mindenike hangosan ellenezte a hamvasztó elkészítését. „Az internetről szereztünk tudomást arról, hogy mit akarnak házaink mellé építeni és tiltakozunk ellene. A vegyipari kombináthoz is modern szűrőket tettek, mégis szennyezi a levegőt és büdös a füstje. Olyan befektetést hozzanak Agárdra, ami nem szennyezi a levegőt, s munkahelyeket teremt” – mondta a fiatalasszony. „Élve elégetnek minket” – mondta az egyik idősebb asszony nagy felindultságában.
A falu javára váljon
Kovács István agárdi lakos szerint a településre sokan kiköltöztek a városból, éppen azért, mert friss a levegő, szép a környezet. Szerinte egy krematórium építése semmiképp sem válna a falu javára. „Most, ha egy mentőautót látunk, még reménykedünk, hogy a beteg meggyógyul, de hogyan fog majd a lelki világunkra hatni, ha kapunk előtt egész nap halottas kocsik fognak elhaladni? Három felekezet van a faluban, közös a temetőnk, s mi hagyományosan a temetőben temetkezünk. Építsenek krematóriumot a városba, a köztemetők mellé, bárhova, de ne a mi településünkre”.
Man Vasile néhány éve vásárolt egy kis kertes házat gyümölcsfákkal Agárdon, és amióta nyugdíjas, itt él. Mindenki igazgatónak szólítja, s igen tisztelik., „Nem fogjuk hagyni, hogy a szomszédunkba ilyen létesítményt hozzanak létre. Szennyezési gócpont lesz, és ezt nem engedhetjük be. Mindenki tudja, hogy a légáramlatok Székelybő felől jönnek és Agárdon áthaladnak Jedd és Vásárhely felé. Ha itt krematórium lesz, az sem Jeddnek, sem a városnak nem lesz jó” – mondta meggyőződéssel az idős férfi.
Csak előszerződés van a területre
A falu végén levő kaszáló, ahova a krematóriumot tervezik építeni Bányai István alpolgármester tulajdona, és a helyiek úgy tudják, ő eladta a befektetőnek. A Székelyhon érdeklődésére Bányai István elmondta, hogy a nagybefektetővel előszerződést kötött, amelyben az eladás feltételekhez van kötve. „Hangsúlyozom: csak előszerződés van, s amennyiben a cég megkap minden engedélyt és a közhangulat elfogadja a krematórium létesítését, akkor fogjuk aláírni a végleges szerződést, s lesz a cégé a terület. A polgármesteri hivatal sem adta ki az engedélyt, ezt csak akkor teszi majd meg, ha a cég minden jóváhagyást beszerzett. A legtöbbet a nyilvános közvita és a környezetvédelmi igazgatóság engedélye nyom majd a latban. Ez a harmadik nagy befektetés, amit Agárdra szeretnék vinni, az első kettő meghiúsult. Meggyőződésem, hogy a hamvasztás felváltja majd a temetkezést. A beruházás munkahelyeket teremtene, hasznára válna a településnek” – mondta az alpolgármester, hozzátéve: azt hitte, hogy az ortodox egyház tiltakozik majd a befektetés ellen, nem gondolta, hogy magyar emberek lépnek fel ellene.
Mi lesz a cigány család sorsa?
A terület szomszédságában lakik egy hétgyermekes cigány család. Bár a falusiak úgy tudják, hogy a családfőnek új telket és új házat ígértek, az érintett erről nem beszélt. Érdeklődésünkre csak annyit mondott, 15 évvel ezelőtt hivatalosan vette meg a telket a községházától, arra építette házát. Nincs szándékában elköltözni onnan, és nem szeretné, ha holttesteket hamvasztanának a szomszédjában.
Kilencéves tapasztalat
A magyarországi AKSD marosvásárhelyi leányvállalata hat éve tevékenykedik az ipari parkban, egészségügyi hulladékok megsemmisítésével foglalkozik. Képviselője, Szabó Domokos a Székelyhonnak elmondta: az anyacég 9 éve működtet hamvasztót Debrecenben és nagyon sok erdélyi család is elviszi oda elhunyt rokonait, bizonyítva, hogy igény van erre a szolgáltatásra.
„Hangsúlyozni szeretném, hogy a legkorszerűbb hamvasztókemencét fogjuk használni, ami azt jelenti, hogy nem lesz sem füst, sem szag, sem szennyezés, sem higanykibocsátás. Egymillió eurós beruházásról van szó, amely munkahelyeket is fog teremteni, nemcsak az építkezéskor, hanem a szolgáltatás beindítása után is. Már sikerült megszerezni a közegészségügyi igazgatóság engedélyét, amely kimondja: nem lesz az egészségre káros szennyeződés a tevékenység miatt, zöld utat kaptunk a vízügytől is. Ami még hátravan, az a környezetvédelmi engedély, ennek az egyik feltétele a nyilvános közvita megszervezése, amelyre június 17-én kerül sor. Mivel a faluban és a községben mindenféle rémhírek terjengenek a hamvasztóról, például azt mondják, hogy a korom majd ráhull a paradicsomokra, vagy hogy hamvasztáskor felül, illetve pukkan a halott, mi jövő szerdán részt veszünk egy falugyűlésen, hogy ismertessük a tervünket, válaszoljunk a helyiek kérdéseire” – számolt be az AKSD cég képviselője, aki azt is elmondta, hogy Magyarországon, de Európában is az elhunyt személyek hatvan százalékát elhamvasztják, csupán negyven százalékukat temetik.
2011-ben Kerelőszentpál községben is szeretett volna egy krematóriumot építtetni az AKSD cég, ám akkor a nyilvános közvitán felszólaló tiltakozók, valamint a Zonális Területrendezési Terv (PUZ) kapcsán kifogásolt helyszín miatt nem sikerült megvalósítani.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!