Kötélhúzás, vádaskodás, csúsztatás és magyarázkodás folyik a Vásárhelyi Forgatag elnevezése, programja és helyszíne nyomán kialakult botrány körül.
2013. augusztus 15., 16:202013. augusztus 15., 16:20
2013. augusztus 15., 16:222013. augusztus 15., 16:22
Marosvásárhely interetnikai békéjére hivatkozva, Dorin Florea polgármester továbbra is mereven elzárkózik a magyar napokként is emlegetett ötnapos rendezvénysorozat belvárosi szervezésének lehetőségétől, míg a forgatag rendezői hallani sem akarnak az elöljáró által felajánlott alternatív helyszínről, a Ligetről, valamint a rendezvénysorozat multikulturálisra való átgyúrásáról.
A tisztelet nevében a magyaroknak kuss!
Dorin Florea előbb fizetett újsághirdetésben, majd Facebook-oldalán üzent a marosvásárhelyi magyaroknak. A főtéri helyszínek megtagadását a városatya azon több ezer polgár kérésével magyarázza, akik számos ízben már szóvá tették, hogy mindenféle népünnepélyt ki kellene tiltani a belvárosból. Ugyanakkor nyíltan is elismeri, hogy zavarja „a szervezők által erőltetett magyar rendezvény kifejezés, mivel megítélésében ezzel a Marosvásárhelyért Egyesület durván visszautasítja a multikulturalitás és interkulturalitás európai értékeit. „A magyar polgároknak kell eldönteniük, hogy a dolgok ilyenszerű erőszakos, agresszív beállítása használ-e vagy sem a jó megértés és együttműködés légkörének, amelyet együtt sikerült kiépítenünk városunkban. A továbbiakban remélem, hogy a harmónia és tisztelet példája az, amely biztosítani fogja városunk fejlődését, és mindenkorra véget vet az elszigetelődés, gyanakvás és manipulálás állapotának” – áll többek között a városháza fizetett hirdetésében.
Dorin Florea a Facebookon is megosztotta gondolatait, külön hangsúlyozván, hogy döntését a román–magyar közösség békéjének és összhangjának érdekében hozta. Rövid írásában arra is emlékezteti a városlakókat a tőle már megszokott tegeződő viszonyban, hogy „jól tudjátok, hogy pártatlan vagyok”. Arról nem tesz említést, hogy bő fél évvel ezelőtt szintén az interetnikai béke és összhang jegyében tette lehetővé a Noua Dreapta szélsőséges szervezet tagjainak, hogy a főtéren végigvonulva magyarellenes jelszavakat skandáljanak.
Lapunknak nem sikerült elérnie a polgármestert, szóvivője, Aurel Trif viszont cáfolta, hogy Florea kifogásolta volna a programot vagy a rendezvény elnevezését. „Azonban az, amit a szervezők akarnak, hogy elválasszák a magyar lakosságot a romántól olyan értelemben, hogy csak a magyarok ünnepeljenek, elfogadhatatlan. Mondhatni tökéletes harmóniában élünk, ami túl jó ahhoz, hogy egy ilyen ügy miatt tönkremenjen” – fejtette ki Trif.
Szervezők: a magyarokat is megilleti a közterület
Portik Vilmos főszervező továbbra is azt állítja, hogy Florea nem csak a belvárosi helyszíneket nem volt hajlandó a szervezők rendelkezésére bocsátani, de azt is kikötötte, hogy a magyarországi adófizetők támogatásával létrejövő magyar napokat Armonii Mureșene névre kereszteljék át, a fellépők kétharmadát pedig a román énekesek és együttesek sorából hívják meg. Lapunknak nyilatkozva Portik elmondta, hogy szó se lett volna a románság kizárásáról az ünnepről, hisz a forgatag egyik célja éppen a magyar kisebbség kulturális értékeinek a bemutatása. A napokban Portik Vilmos egy nyílt levelet is megfogalmazott, amit azonban mindeddig nem küldött el Floreának.
Soós Zoltánnal, a Marosvásárhelyért Egyesület alelnökével együtt azonban egy állásfoglalást tett közzé, melyben leszögezi, hogy a városháza ugyan nem köteles partnerségi megállapodást kötni minden, Marosvásárhelyen zajló rendezvény szervezésére, azonban törvény kötelezi a közterületeket a kulturális események szervezőinek rendelkezésére bocsátani.
Floreának magyar–magyar viszályt is sikerült keltenie
Míg néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, a Vásárhelyi Forgatag az első olyan nagyszabású kulturális esemény, melyet a város összes magyar lakója a magáénak érez, Dorin Floreának sikerült megosztania a közösséget. A közösségi oldalakon a legtöbb bírálat az RMDSZ új alpolgármesterét és önkormányzati képviselőit illeti. Kérdésünkre, hogy a szövetség képviselői többet is tehettek volna a forgatag ügyében, Portik, aki egyébként a néppárt megyei elnöke, határozott igennel válaszolt, majd hozzátette, hogy az RMDSZ-es Soós Zoltánnal nagyon jó az együttműködés. A főszervező válasza nyílt utalás arra, hogy lényegesen nagyobb segítséget és befolyást vártak volna el a szintén szervezői csapatban részt vevő Peti András alpolgármestertől.
Petit, az RMDSZ-ből vakvágányra helyezett szakadárok vezetője, Vass Levente is „megfricskázta”. „Jó tanulság fiatal barátaimnak és kezdő alpolgármesterünknek, hogy egy ekkora rendezvényre hamarabb kellet volna leadni a kérelmet és dűlőre vinni a dolgot, de a személy azonossága miatt a politikai érdek felülírta ezt az alpolgármesteri székfoglalóig. Felmerül a kérdés, hogy az alpolgármesteri székből hogyan fogja egykulacsosan, ilyen körülmények között képviselni a városnapok és a forgatag közötti vélt érdekellentétet” – állítja Vass Levente.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!