Peti András helyi tanácsos szerint Marosvásárhelyen azért nem épülhetnek újabb ANL-s lakások, mert az önkormányzat nem hajlandó eladni az eddig építtetteket a bérlőknek. Az Országos Lakásügynökségnek így nincs pénzalapja, amiből a megyeközpontban építkezhessen.
2012. február 22., 15:072012. február 22., 15:07
2012. február 22., 16:142012. február 22., 16:14
Peti András önkormányzati képviselő szerdán (a tanácsosok közül elsőként) a sajtó előtt ismertette 2011-es önkormányzati tevékenységének főbb mozzanatait. A jogász-politikus kiemelte, mandátuma során több alkalommal kérte, hogy az önkormányzat adja el az ANL-s lakásokat, de ezt egyszer sem sikerült elérnie. „Sok jelenlegi bérlő jelezte, szívesen megvásárolná a lakrészeket. Otthon szeretnék érezni magukat tulajdonosi minőségben, nem pedig bérlőként Marosvásárhelyen. Ennek ellenére a városvezetés nem bocsátja áruba azokat” – mondta Peti András. Hozzátette, nagy veszteség ez a városnak, mivel az eladásból származó bevételek helyben maradtak volna, és azokból újabb ANL-s tömbházakat építését finanszírozhatta volna az Országos Lakásügynökség. „Többek között ez az oka annak, hogy Marosvásárhelyen nagyon kevés ANL-s tömbház épült” – fogalmazott a tanácsos.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal illetékes osztályának adatbázisából kiderül, 2011-ben összesen 152 lakrészt adtak át a megyeközpontban: ezek közül mindössze 80 volt ANL-s tömbházlakás, amelybe összesen 64 fiatal költözhetett be: 16-ot ugyanis fenntartottak a kilakoltatott személyek számára. Idén egyetlen ANL-s tömbházat sem adnak át a megyeközpontban, annak ellenére, hogy a kérvényezők száma elérte az 566-ot.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
szóljon hozzá!