
Fotó: Boda L. Gergely
Eddig a legtöbben arra tettek javaslatot, hogy ne adjanak neveket a Maros megyei önkormányzat ügykezelésébe tartozó Kultúrpalota, illetve a volt Városháza nagytermeinek – tudtuk meg a megyei tanács szóvivőjétől.
2013. június 26., 15:222013. június 26., 15:22
2013. június 26., 15:292013. június 26., 15:29
Június 26-ig huszonnégy javaslat érkezett a Maros megyei tanácshoz a Kultúrpalota nagy koncerttermének, illetve a közigazgatási palota üléstermének elnevezésére – tudtuk meg az önkormányzat szóvivőjétől, Anca Mătieştől –, a legtöbb pedig az volt, hogy minden maradjon úgy, ahogy száz évig volt, azaz nevek nélkül. Azt is megtudtuk, hogy a javaslatokat személyesen kell írásban benyújtani a megyei tanács iktatóhivatalába (registratură), majd elemzik a javaslatokat, és a határozattervezet elfogadásától számított 30 nap leteltével, azaz július 7. után nyilvános vitát szerveznek, végül ez alapján nyújtanak be újabb határozattervezetet a megyei közgyűlés elé, amely szavazni fog a kérdésben.
A termek névadása azóta téma a sajtóban és a marosvásárhelyiek körében, hogy a Maros megyei közgyűlés június 7-én, rendkívüli ülésen döntött a folyamat elindításáról. Azóta az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői sajtótájékoztatón kijelentették: nem támogatják a névadást, a lakosságot pedig arra biztatták, biztatják, hogy írásban jelezzék a megyei önkormányzatnak, ne adjanak neveket a termeknek.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!