
Hétvégén második alkalommal tartanak Nyári fesztivál néven faluünnepséget Nagyernyében. A rendezvény fő támogatója a helyi önkormányzat, de anyagi segítséget nyújtottak a helyi vállalkozók is. A fesztivál színes és tartalmas programokkal várja a nagyernyei, illetve a környékbeli települések lakóit.
2014. július 24., 13:162014. július 24., 13:16
2014. július 24., 13:172014. július 24., 13:17
Jánosi Ferenc Nagyernye község polgármestere megkeresésünkre elmondta: a fesztivál elnevezést a tavalyi, első faluünnepségre készülve adták a rendezvénynek. „Mint ismeretes, a fesztivál szó elég tág fogalom: jelenthet ünnepi játékokat, időszakos kulturális ünnepeket, művészeti bemutatókat. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy azonos időpontban szervezett különböző rendezvények összessége. Úgy döntöttünk, hogy a nagyernyei faluünnepségeket, amelyeken elsősorban a helyi értékeinket próbáljuk bemutatni, Nyári fesztiválnak nevezzük el” – fejtette ki az elöljáró. Jánosi elmondta: idén a község több településén is szerveztek, szerveznek falunapokat.
A július eleji Székelykáli Búcsút az elmúlt héten a Székesi Napok követték, ezen a hétvégén a nagyernyeiek ünnepelnek, a következő vasárnap pedig Sáromberkén tartanak falunapot. „Szeretném hangsúlyozni, hogy a felsorolt rendezvények fő támogatója minden esetben a helyi önkormányzat. Úgy gondoljuk, hogy a fáradtságos és stresszes hétköznapok mellett a lakosságnak szórakozásra, kikapcsolódásra is szüksége van. A faluünnepségek programját úgy próbáltuk összeállítani, hogy minden korosztályt megmozgasson” – fogalmazott a polgármester
Márkos Pál községi RMDSZ elnököt, szervezőt a fesztivál programjairól kérdeztük. Megtudtuk, hogy a szombat délelőttre meghirdetett horgászverseny Márkos Zoltán tavánál lesz megtartva, amely az Ikland felé vezető út jobb oldalán található. Amíg a versenyzők kapásra várnak, az iskola előtt gyerekfoglalkozásokat tartanak, a helyi sportcsarnokban minifutball- és asztalitenisz bajnokságokat szerveznek. „Délután öt órától kezdődnek az előadások, koncertek az iskola előtti sportpályán felállított szabadtéri színpadon. Elsőnek a Jubilate Deo ifjúsági katolikus dalcsoport lép közönség elé, aztán nagyernyei iskolások, majd a helyi Csipet Csapat színjátszó csoport műsora következik. A kora esti órákban kerül sor a marosszentgyörgyi Vadrózsák néptánccsoport fellépésére, majd Berekméri Réka és Fülöp Szonja énekelnek népdalokat. Később zumba is lesz a színpadon a FIT LIVE BOGI csoport jóvoltából, ezután következnek az esti koncertek (Komáromi Pisti, a Mistery Band és a Radan együttesek, illetve az Expressz zenekar)” – tájékoztatott Márkos Pál.
Vasárnap 11 órától istentisztelet lesz a református, szent mise a katolikus templomban. Az iskola előtt felállított szabadtéri sátrakban kézműves foglalkozásokat szerveznek a gyermekek számára, s ugyanitt arcfestés is lesz. Domokos Hajnal fodrász- és sminkpraktikákat mutat be a szépülni vágyó hölgyeken, a Diakóniai Keresztény Alapítvány önkéntesei pedig ingyenes vérnyomásmérést végeznek.
„A meghirdetett gulyásfőző versenyre kedd estig tíz csapat nevezett be, s úgy határoztunk, hogy ezzel le is zárjuk a feliratkozási listát. Idén a hozzávalókat a csapatok fogják megvásárolni, s így talán különbözni fognak az elkészített étkek, hiszen egyesek a gulyásfőzésnél a zöldségeket, mások a fűszereket részesítik előnyben. Természetesen reméljük, hogy a versenyzők a húsfélékről sem feledkeznek meg” – tette hozzá a szervező.
A vasárnap délutáni programok 17 órától kezdődnek, öt néptánccsoport lép fel a szabadtéri színpadon. A közönség a marosszentgyörgyi, vajdaszentivágyi, jobbágytelki, marossárpataki, erdőcsinádi hagyományőrzőknek tapsolhat. Kádár Zsolt magyar nótákat, Kelemen Leonora és Moldován Laura könnyűzenét fognak énekelni, az erdőcsinádi citerások népdalokat pengetnek a fesztiválon. Az esti koncerteken Pap Peti Junior, a Beatrice és a Blue Art szórakoztatja a faluünnepség résztvevőit, majd tűzijáték zárja a programokat.
„Rendezvényünk sztárvendégei kétségkívül Nagy Feró és csapata, a Beatrice lesz. A közkedvelt együttest minden korosztály szívesen hallgatja, ezért esett rájuk a választásunk” – indokolta meg a szervezők döntését Márkos Pál.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!