Művészeti vezető a Forgatagon

Múlt évben még a színházi programok összeállításában segédkezett, idén már a Vásárhelyi Forgatag művészeti vezetője lett Sebestyén Aba színművész – akit kedden sajtótájékoztató keretében mutattak be a szervezők. Emellett az is kiderült, hogy Rúzsa Magdi lesz a rendezvénysorozat egyik fő előadója.

Szász Cs. Emese

2014. május 06., 16:532014. május 06., 16:53

2014. május 06., 17:192014. május 06., 17:19

A Yorick Stúdió vezetője, Sebestyén Aba koordinálja az idei évtől művészeti igazgatóként a Vásárhelyi Forgatagot.

Rúzsa Magdi a minőség jegyében

„Kivételes helyzetben vagyok, ami egyszerre megtisztel, de ugyanakkor provokál, és kötelez is, ugyanis a szervező kollégák részéről azt a felkérést kaptam, hogy idén művészeti szempontból felügyeljem a Forgatagot. Ez annál is inkább nagy kihívás, mert múlt évben egy nagyon jól sikerült Forgatagot tudhattunk magunk mögött. Azt mondják, a második rendezvény mindig a legnehezebb” – fogalmazott Sebestyén Aba. Hozzátette: nagy kihívás ez, már csak azért is, mert a Vásárhelyi Forgatag nem csupán egy művészeti fesztivál, a különböző kulturális programok mellett helyet kell kapjanak a rendezvényen a populáris műfajok is, de csakis a minőség jegyében – hangsúlyozta Sebestyén Aba. A már körvonalazódó programokról pedig az derült ki, hogy Rúzsa Magdolna lesz a Forgatag egyik fő fellépője, aki augusztus 30-án koncertezik majd.

Az idei Vásárhelyi Forgatag augusztus 27. és 31. között zajlik. Soós Zoltán fesztiváligazgató elmondása szerint egyelőre a tavalyi helyszínekkel számolnak, vagyis a színházzal, Teleki Tékával, múzeummal, zsinagógával és nyilván a Maros-parttal. „Az egyéb helyszínek, például a közterek használatáról nem szívesen nyilatkozunk még, ugyanis nem tudjuk, hogy a városvezetés hozzáállásában áll-e be változás” – jegyezte meg Soós. A szervezők amúgy, még le sem járt a tavalyi Forgatag, már tettek le kérést arra vonatkozóan, hogy a 2014-es rendezvényen Marosvásárhely köztereit használhassák, választ azonban nem kaptak még.

Egerszegi együttműködés

Portik Vilmos főszervező szerint csakúgy mint a múlt évben, idén is a Forgatag egyik legfontosabb tényezője a pénz. „A rendezvényünk legkiszámíthatóbb partnere idén is a magyar kormány, valamint a vásárhelyi vállalkozók, akik a tavalyi évben is segítették a Forgatagot. Finanszírozás tekintetében jó hír, hogy a szervező Marosvásárhelyért Egyesületet a Bethlen Gábor Alap felvette a jelentős szakmai és kulturális intézmények sorába, ami azt jelenti, hogy meghívásos pályázatra jelentkezhettünk, amely remélhetőleg majd az egyesület működését fogja biztosítani a következő egy évre” – mondta Portik Vilmos.

Újdonság még, hogy együttműködés alakul a Vásárhelyi Forgatag, valamint a zalaegerszegi Egerszeg Fesztivál között. Ennek első lépéseként a május 16-18. közötti Egerszeg Fesztiválon néptánc és könnyűzenei programmal vesznek részt a marosvásárhelyiek, a zalaegerszegiek pedig a tervek szerint akár egy teljes napi műsorral érkezhetnek az augusztusi Forgatagra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés