Szemet gyönyörködtető, pénztárcát nem kímélő virágvásárt tartottak vasárnap a Marosszentannához tartozó Udvarfalván.
2014. május 11., 19:092014. május 11., 19:09
Hosszú hónapok munkáját, az egész télen gondozott, öntözött, melegített virágokat mutatták be egymásnak, a Marosvásárhelyről és környékéről kilátogatóknak vasárnap az udvarfalvi, marosszentannai és várhegyi termelők az immár tizennegyedik alkalommal megszervezett virágkiállításon. Míg az első években csupán 10-12 család állította ki a sok színben pompázó növényeket, tegnap félszáznál többen büszkélkedtek kezük munkájával.
Már a községközpontban sok virágtermesztéssel foglalkozó család kitárta kapuját, és udvarán fogadta a nézelődőket, vásárlókat. Volt olyan udvar, ahol a betérőt kaláccsal és üdítővel kínálták, tudva, hogy igencsak erőpróbáló feladat végigjárni a nagyközség minden termelőjét, s kiválasztani, hogy melyik az árban és minőségben a legszebb portéka. Érdemes volt elidőzni a mintegy félszáz termelő szebbnél szebb cserepes tavaszi, nyári és évelő virágját felsorakoztató vásártéren is. Idén sok újdonsággal készültek a virágtermesztők, a muskátli évek óta tartó, töretlennek hitt sikere leáldozott, helyébe a több színben pompázó begónia lépett. Továbbra is igen keresett volt a felakasztható cserépben pompázó petúnia, ezért mérettől függően 15-25 lejt is fizettek az érdeklődők. Az egy lejért kínált virágágyásokba való palánták mellett 5-15 lejért lehetett muskátlit, begóniát kapni, s több helyen kínáltak nagy kaktuszokat, díszcserjéket is. A déli órákban a termelők még visszafogottan nyilatkoztak, mint mondták, sok a nézelődő és vásárló is volt, de remélik, hogy a délutáni órákban „kiürítik” sátraikat a környező megyékből is érkező vásárlók.
A. Erzsébet Marosvásárhelyről jött barátnőjével és mint mondta, „ilyen gyönyörű látványban rég nem volt részem. Évek óta innen vásárolok muskátlit a balkonládáimba, s idén is így tettem, már egy hónapja álló muskátlikat vettem, mert azokat szeretem és azok jól tűrik a tűző napon. Most mégis újra kijöttem, mert akartam látni, hogy a vendégszeretetükről és gyönyörű virágjaikról híres udvarfalviak milyen újdonságokkal lepik meg a látogatókat. Sok szép virágot láttam, a kínálat is minden évben változik, látszik, hogy a szakemberek követik a hollandiai újdonságokat és próbálják meghonosítani őket” – mondta a marosvásárhelyi hölgy, aki minden tavasszal legalább 150-200 lejt költ virágokra.
A hozzáértésükről és virágszeretetükről híres udvarfalviak nemcsak vásárral, hanem délutáni szórakoztató programokkal és dicsőítő koncertekkel fogadták a kilátogatókat. Bár kimutatás nem készült, nem valószínű, hogy valaki üres kézzel távozott volna.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!