
Három 16 és 18 év közötti fiatal feltört egy garázst a Pandúrok útján, s onnan ellopott egy motorkerékpárt.
2013. november 13., 14:092013. november 13., 14:09
2013. november 13., 14:372013. november 13., 14:37
Hétfőn a marosvásárhelyi rendőrség bűnügyi nyomozói tetten értek három, 16 és 18 év közötti fiatalt, amint feltörnek egy garázst a Pandúrok útján, s onnan elloptak egy motorkerékpárt. A jármű tulajdonosa az okozott kárt 13.000 lejre becsülte. Az ellopott motort visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának, a marosvásárhelyi bíróság pedig elrendelte a három tolvaj közül kettőnek előzetes letartóztatásba – egyikük, a kiskorú esetében 19, a másiknál 30 napra szóló – helyezését, a harmadik gyanúsított szabadlábon védekezhet az ellene folyó vizsgálat során.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!