A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora, Leonard Azamfirei szerint az egyetem vezetése betartotta az intézményen belüli román–magyar feszültséget feloldó szeptemberi megállapodás kitételeit.
2013. június 04., 18:352013. június 04., 18:35
Leonard Azamfirei az Agerpres hírügynökségnek azt követően nyilatkozott, hogy a magyar tagozat képviselői egy hétfői sajtótájékoztatón a megállapodás megszegésével vádolták az egyetem vezető testületeit. „A MOGYE betartotta a magyar tagozattal kötött megállapodást, de emellett kötelező módon be kell tartania a felsőoktatásra vonatkozó törvényeket, az oktatás minőségét szavatoló hivatal (ARACIS) és az egyetem chartájának és szabályzatainak az előírásait is” – nyilatkozta a rektor. Hozzátette, ez utóbbi szabályozások egyaránt vonatkoznak a magyar és a román tagozatra.
Úgy vélte, az egyetemen belüli tavalyi román–magyar viták felmelegítése számára azt a mondást idézik, hogy „beszélek, tehát vagyok.” Hozzátette, ezeket a vitákat a bíróság is lezárta. Ezzel arra utalt, hogy áprilisban a Marosvásárhelyi Táblabíróság hatálytalanította azt a kormányhatározatot, amellyel tavaly tavasszal az Ungureanu-kormány próbálta orvosolni a helyzetet, és amely a jobboldali kabinet bukásához vezetett.
A rektor hibának találta, hogy egyesek az állam megannyi intézményét bírálják, ha azok mást állítanak, mint ők. „Az igazság elismerését, őszinteséget és okos együttműködést várok mindenkitől” – jelentette ki Leonard Azamfirei rektor.
A MOGYE magyar tagozatának vezetői egy hétfői sajtótájékoztatón közölték: a tanévzárásig nyitottak a tárgyalásra, de ősztől tiltakozó akciókat szerveznek, ha az egyetem szenátusának román többsége továbbra sem hajlandó a magyar nyelvet bevezetni a gyakorlati oktatásba.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!