
Fotó: Boda L. Gergely
Egy angol tájépítész és egy dendrológus felmérte a marosvásárhelyi zöldövezeteket, parkokat. Ellátogattak a közeli erdőkbe is, megvizsgálták a fákat, bokrokat, mintát vettek a talajból, mindezt azért, hogy a polgármesteri hivatal felkérésére kidolgozzanak egy tervet, amellyel szebbé lehet tenni Marosvásárhelyt – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester.
2013. március 21., 17:362013. március 21., 17:36
2013. március 21., 17:552013. március 21., 17:55
A városvezető elmondta, az angol szakemberek véleménye nagymértékben megegyezett az övével, ugyanis azt javasolták, hogy a régi fákat vágják ki, és minél világosabbá, színesebbé tegyék a tereket. „Csodálkoztak, hogy olyan sok fenyőfa van városszerte, mint mondták, ez nem városi terekre való növény. Ugyanakkor túl sötétnek, árnyékosnak tartják a vár udvarát, sokkal szebb, világosabb lenne, ha a nagy fákat, amelyek árnyékában nem nő semmi, kicserélnék. Merész ötleteik voltak, amelyeket egy átfogó tervben foglalnak össze és elküldik nekünk, hogy ha szeretnénk, akkor annak alapján alapos átalakításokat eszközöljünk Marosvásárhely parkjaiban, sétányain, zöldövezeteiben” – mondta a városvezető, aki szerint érdemes lenne a népfőiskolán egy virágkertészeti, tájépítészeti szakot létrehozni, ahol szakembereket lehetne képezni.
Florea ez alkalommal sem mulasztotta el nemtetszését kifejezni azon nemkormányzati szervezetek és tanácsosok ellen, amelyek/akik kritizálják a városi virágkertészek fametszési módszereit.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!