Miért fontos, hogy ki kerül az iskolaszékbe?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Meglepően heves vitát váltott ki a múlt heti marosvásárhelyi képviselőtestóleti ülésen az iskolaszékek összetételét taglaló napirendi pont. Míg az elmúlt években mandátumokban kérlelni kellett az önkormányzati képviselőket, hogy szíveskedjenek elvállalni a kinevezést, és aktívan részt venni a tanintézeteket érintő üléseken, ezúttal majdnem hajba kaptak a nemzeti liberálisok és a demokraták, hogy egy-egy neves román tamintézménybe ki kerüljön be.

Simon Virág

2013. szeptember 23., 16:032013. szeptember 23., 16:03

2013. szeptember 23., 16:212013. szeptember 23., 16:21

 

A langymeleg tanácsülésen úgy tűnt, hogy már semmi nem zökkenti ki a képviselőket a megszokott nyugalmukból, amikor Ionela Ciotlăuş felszólalt, és kérte, hogy az iskolaszékekbe bekerülő önkormányzati képviselők jegyzékét módosítsák. Az alpolgármester azt nehezményezte, hogy az általa képviselt párt képviselőit teljes mértékben mellőzték. A vita akkor kezdődött, amikor Ioana Roman (PDL) szóvá tette, hogy továbbra is  tagja akar lenni a Papiu Ilarian Főgimnázium iskolaszékének, és azzal vádolta az alpolgármestert, hogy nemzeti liberális erőddé akarja átalakítani az iskolát, amelynek sorsát ő szívén viseli, mivel ott érettségizett. Nemcsak a Papiuba, hanem az Unireába is liberális képviselőt javasolt Ionela Ciotlăuş, Sebastian Pui személyében.

Peti András felszólalásában megköszönte a helyi önkormányzati képviselőknek a támogatást, hogy a volt 2-es számú általános iskola felvegye a Dr. Bernády György nevét, valamint, hogy anyagi támogatást szavaztak a református felekezeti óvoda és elemi oktatás beindításához. Peti András hangsúlyozta, hogy a magyar önkormányzati képviselők a múlt évben nagyon aktívan vettek részt az iskolaszéki üléseken, és sikeresen képviselték a magyar közösség érdekeit, sok esetben fontos határozatokat erőltettek ki. „Sok évi munka eredményeként a református felekezeti oktatás immár minden szinten biztosított Marosvásárhelyen, az idén megindított előkészítő osztály által. A következő cél a római katolikus egyházi oktatás számára is biztosítani ugyanezt a lehetőséget, ezért a következőkben mindent meg kell tenni a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium beindításáért” – hangoztatta, mintegy kimondva, hogy egyetértenek a Ionela Ciotlaus által javasolt változtatásokkal, amelyeket meg is szavaztak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával