Mesélt az udvar, a falak – hatodszor szerveztek világtalálkozót a Bolyaiban

•  Fotó: Hajnal Csilla

Fotó: Hajnal Csilla

Harangszó hívta össze az egykori bolyais diákokat szombat reggel a VI. Bolyais Világtalálkozó megnyitó ünnepségére, amely ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét. A három napos rendezvényen szinte minden program az összetartó Bolyai, illetve a 455 éves schola szellemét idézte. Az előadások, élő könyvtár, gálaműsor és sportvetélkedők csak ráadás volt, hiszen aligha lehetne felülmúlni az egykori osztálytársakkal, tanárokkal való találkozás örömét.

Hajnal Csilla (R)

2012. szeptember 02., 12:572012. szeptember 02., 12:57

2012. szeptember 02., 13:402012. szeptember 02., 13:40

Bukovinszky Csáki Tünde református lelkipásztor, valamint Oláh Dénes katolikus főesperes, Pap Noémi evangélikus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes szólt az egybegyűltekhez szombat reggel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum udvarán. Az ökumenikus istentiszteletet követően pedig Kirsch Attila, a rendezvényt szervező Öregdiákok Baráti Körének elnöke köszöntötte az iskola egykori tanulóit. Elmondta: szombat reggelig 540-en jelentkeztek be, és az itthon élőkön kívül a  világ minden tájáról érkeztek bolyaisok: Kanadából, Németországból, Svédországból, Amerikai Egyesült Államokból, Görögországból, Angliából és természetesen Magyarországról tértek haza az iskola egykori diákjai. Egy perc néma főhajtással pedig azok előtt a volt bolyaisok tisztelegtek, akik ma már nem lehettek velünk. „Létezik egy összetartó erő, talán ez a Bolyai szelleme” – hangsúlyozta mondanivalója lényegét Kirsch Attila.

Az öreg falak között

Az esemény fővédnöke Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál volt, aki maga is bolyais diák volt egykor. Köszöntő beszédében kitért az iskola nehéz időket megélt napjaira, és olyan közös ügyekre hívta a figyelmet, amelyek az egész erdélyi magyarságot érintik: ilyen a Mikó-ügy és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye is. Felszólalt Kelemen Atilla, RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke is, továbbá Csáky Károly, az öregdiákok nevében köszöntötte az egybegyűlteket, Ioan Chiorean, az iskola egykori tanulója, a polgármesteri hivatal képviselője is megosztotta gondolatait előbb magyar majd román nyelven. A Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója, Bálint István pedig büszkén újságolta: a hazai magyar középiskolák közül az első helyen végzett a Bolyai az érettségi jegyeket illetően. Székely Emese, a Református Kollégium elöljárója az intézmény múltjáról és jövőjéről beszélt, és arra bíztatta az iskola egykori diákjait, hogy foglaljanak állást a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében.

A köszöntőbeszédek után előadásokon és sportvetélkedőkön vehették részt a haza látogatott öregdiákok.

A legtisztább világnyelven

Kovács Levente színházi rendező nevéhez fűződik a szombat esti ünnepélyes gálaműsor, amelyet a Kultúrpalota nagytermében szerveztek. A legtisztább világnyelvnek, a zenének szentelt műsor a Gaudeamus igitur felcsendülésével vette kezdetét az iskola kamarakórusának előadásában, majd a Kájoni János furulya együttes lépett színpadra. Kevesen tudják, de Bolyai János műkedvelő hegedűművész is volt, az ő tiszteletére jött létre Budapesten a Bolyai János vonósnégyes, amely Bolyai szelleméhez híven öt tagból áll. A nagyrészt szívorvosokból álló együttes előadása tette még színesebbé a szombat esti gálaműsort. Virágénekeket hallhattunk Kilyén Ilka színművész és lánya, Ritziu Ilka-Krisztina előadásában, a zenei kíséretet pedig fia, Ritziu Dániel biztosította. Ördög Miklós Levente színművész Pethő László Arccal a végtelen felé című Bolyai ihlette verset szavalta el, de az Állami Filharmónia zenészei és szólistái előadásában többek között Rossini operájából, A sevillai borbélyból is hallhattunk részleteket. Sebestyén Aba színművész Kocsis István A tér című monodrámájából is kaphattunk ízelítőt, valamint musicalrészletek is felcsendültek. Világpremiernek számító előadásra is sor került: elhangzott Csíky Boldizsár Bolyai János egy képletére szerzett Passacaglia című hegedűszólója Selmeczi János, budapesti hegedűművész előadásában.

A szombat este a Bolyai udvarán folytatódott, ahol a Cold Taste és a Bojtorján együttesek zenéjére bulizhattak az egykori diákok. A nosztalgiázni vágyók pedig az udvaron felállított sörsátrak alatt idézhették fel diákkori csínytevéseiket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés