
Fotó: Veres Nándor
A karácsonyi és szilveszteri ünnepségek alatt naponta százötven rendőr volt jelen Maros megye településein és útjain, hogy a lakosság nyugalmát, biztonságát felügyeljék.
2015. január 07., 15:162015. január 07., 15:16
2015. január 07., 15:162015. január 07., 15:16
A megyei rendőrségi szolgálatok összesítették a 2014. december 24. és 2015. január 4. közötti időszakban végzett munkájuk „eredményeit”. Az összesítés azt mutatja, hogy több esetben büntettek, bírságoltak mint az előző év hasonló időszakában, ám jelentősen kevesebb volt a bűncselekmények, törvénysértések száma, mint tavaly az ünnepek alatt.
Ebben a periódusban a bűnözési ráta 2,66 százalékkal volt kisebb, mint az előző év hasonló időszakában. Nem volt életellenes bűncselekmény a megyében sehol, ennek még kísérlete sem történt meg, a rablási esetek aránya több mint 66 százalékkal volt kevesebb, a közúti balesetek száma is 16 százalékkal csökkent. Még csak súlyosabb rendbontásról, csendháborításról sem tudtak beszámolni a közrendészek.
A bűnmegelőzési tevékenység fokozásának tulajdonítja a rendőrség, hogy ebben az időszakban több bűnözőt sikerült azonosítaniuk mint tavaly. A leleplezett, azonosított, előállított, vagy előzetesbe utalt elkövetők számának növekedése fordított arányban áll a lakosságot sújtó cselekmények számával. Konkrétan: ebben az időszakban 53 bűnelkövető személyt azonosítottak, ami 47-tel több, mint az előző év azonos időszakában. Most kilenc személy ellen indítottak bűnügyi kivizsgálást pirotechnikai eszközökkel való visszaélés miatt, ez hattal több, mint egy évvel korábban.
A rendőrök a két hét leforgása alatt 1950 bírságot róttak ki, ez a szám 1153-mal nagyobb, mint az előző évi. A bírságok értéke 389 815 lej. Emellett elkoboztak bűncselekménnyel kapcsolatba hozható, 1160 lej értékű különböző árucikket. Az elmúlt évben csak 300 lej értékben koboztak el gyanús árucikkeket.
Ezúttal 16,66 százalékkal volt alacsonyabb a közúti balesetek száma mint tavaly, s a súlyosan sérült áldozatok aránya is 23 százalékkal csökkent. A közúti ellenőrzések során bevonták 41 gépjármű forgalmi engedélyét, ebből tízet a téli gumiabroncsok hiánya miatt. A KRESZ ellen súlyosabb vétségeket elkövetők közül 101 személy maradt gépjárművezetői jogosítvány nélkül. Itt volt tapasztalható nagyobb „lazaság” a lakosság részéről: a százegy jogsi közül 38-at alkoholfogyasztás miatt vontak be, 15-öt pedig a megengedett sebességhatár jelentős túllépése miatt.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!