
Fotó: Boda L. Gergely
Egyelőre nem kapják meg a helyi tanácsosok által megszavazott jelentős pénzösszegeiket a marosvásárhelyi sportklubok.
2014. július 08., 20:282014. július 08., 20:28
2014. július 08., 20:432014. július 08., 20:43
Merész javaslattal állt elő a keddi marosvásárhelyi önkormányzati ülésen Soós Zoltán képviselő, aki azt kérte, hogy térjenek vissza a korábbi ülésen, a sürgősségi napirendi pontoknál tárgyalt határozattervezetre, amely a sportkluboknak megszavazott pénzösszegekre vonatkozik és vonják vissza azt.
„Jól tudjuk, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség is vizsgálódik ez ügyben. Ugyanakkor nem tartom helyesnek, hogy ezeknek a nagy pénzösszegeknek (összesen 2,1 millió lejről van szó – szerk. megj.) az odaítélését megfelelően megalapozott indoklások, a szakbizottságokban történő elemzések, viták nélkül fogadjuk el. Azt javasolom, hogy a pénzösszeget tegyük a költségvetés tartalékalapjába, s, amennyiben a költségvetés előre láthatóan szeptemberben megtörténő kiegészítéséig az érintett sportkluboktól megalapozott kéréseket és a pénzek elköltésének pontos kimutatásáról szóló jelentést kapunk, térjünk vissza a döntésre, és szavazzuk meg, immár a helyzet teljes ismeretében a támogatást” – javasolta az RMDSZ-es helyi képviselő.
A javaslatot kétharmados többséggel megszavazták, ám Claudiu Maior alpolgármester, aki Dorin Florea polgármester helyén ült a gyűlés alatt, nem tudta elhallgatni nemtetszését, s a soron következő határozatok mindenikénél hangot is adott ennek.
Ez a döntés nem befolyásolja a kis sportegyesületeknek odaítélt, alacsony összegű támogatásokat, amelyekről a keddi ülésen kedvezően döntött a képviselő-testület.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!