Nem zökkenőmentes a kulturális egyesületeknek, alapítványoknak biztosított városházi támogatási rendszer, ezért történhet meg, hogy az idei második negyedévre a 26 igénylőből csupán 12-en kapnak pénzt. A kért támogatásoknak törtrészét hagyják jóvá és azt is csak éves késéssel utalják át. Azon már nincs miért csodálkoznunk, hogy az elutasított pályázatok között meglepően sok magyar vagy magyar vonatkozású van.
2013. július 18., 15:352013. július 18., 15:35
2013. július 18., 15:382013. július 18., 15:38
A múlt csütörtökön támogatásra javasolt kulturális programok jegyzékét átolvasva kíváncsiak voltunk, hogy ki és mennyi pénzt kap. Először az tűnt fel, hogy több olyan magyar szervezet van, mint például az Unitárcoop Alapítvány, amely két programmal pályázott, de egyikre sem kap támogatást. Szembetűnő, hogy olyan jól ismert román alapítványok sem kapnak a városházától anyagi támogatást (Alpha Transilvana), amelyek már júniusban hirdették, hogy a városházával közösen szervezik a nyári vakációs programjukat. De elutasították a Yorick stúdió, a Janovics Jenő Alapítvány, a Színművészeti Egyetem és a Marosvásárhely-Kecskemét Baráti Társaság kérését is.
Abszurd helyzetet eredményez a törvény
A Székelyhon.ro kérdésére Haller Béla, az RMDSZ önkormányzati képviselője, a kulturális szakbizottság tagja elmondta, hogy a benyújtott pályázatokat az előre meghatározott és ismert pontrendszer alapján a városháza szakosztálya értékeli. Az szakbizottság tagjai már a pontozott és a támogatás összegét is megszabó dokumentumokat kapják meg. „Lehetőségünk van rákérdezni a pontozás módjára, illetve arra, hogy egyik vagy másik pályázat miért nem kapott elengedő számú pontot. Megfelelő indoklással megváltoztatják a pontszámot is, de ritkán kerül erre sor. Sajnálatos módon a pályázatok egy része abszurd módon, a törvény betű szerinti betartása miatt veszíti el a támogatást. Például mert a júniusi ülést csak július hetedikén tartottuk meg, azok a pályázatok, amelyek júniusban megkezdődő programokra kértek anyagi támogatást, eleve kiestek. Visszamenőleg ugyanis nem lehet támogatni egyetlen programot sem. Néha nem teljes a pályázat, hiányzik egy irat vagy aláírás, ilyenkor sem kaphat pénzt az érintett egyesület, alapítvány” – mondta Haller Béla, aki hangsúlyozta, hogy a szakbizottság csak a nyertes pályázatokról dönt, a pénzek átutalása kizárólag a polgármester joga.
Kicsi és késik, de szükség van rá...
Az Alpha Transilvana Alapítvány 17 ezer lejt kért a gyermekek számára megszervezett nyári táboraira, de egyetlen lejt sem kaphat, mert már június elejétől megkezdte a szabadidős tevékenységeket. Az alapítvány sajtószóvivője, Emil Sabău a Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére nem kívánta kommentálni a városháza döntését.
A marosvásárhelyi Unitárcoop Egyesületnek két pályázatát utasították el. Egy másik alapítvány nevét nem vállaló elnöke elmondta, hogy nemcsak most, hanem évek óta kevés pénzt kapnak a magyar programok. „Elég nagy gondot jelent az is, hogy a pályázatban szereplő pénzösszegeket megnyirbálják, sokszor a negyedét ítélik meg. Nagyobb baj, hogy a pénzt egy-másfél éves késéssel utalják át. Ez azt jelenti, hogy az egyesület tagjai saját zsebükből fizetik ki a szükséges összegeket, vagy hitelben végeztetnek el egy-egy munkálatot, a támogatás pedig csak másfél év múlva érkezik. Ez jelentős mértékben fékezi a szervezési kedvet, lendületet, kétszer is meggondoljuk, hogy milyen programokat szervezzünk” – mondta megkeseredve az elnök.
Magyar vonatkozású, nyertes programok: Örmény Napok Marosvásárhelyen (3973 lej), Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület által szervezendő regionális nemkormányzati konferencia (1348 lej) és az operettest (4230 lej), Alternative Rövidfilmfesztivál (14 000 lej).
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!