A Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség keddi szakbizottsági ülésén eldöntötték, hogy megadják a működési engedélyt a török Kastamonu cég szászrégeni leányvállalatának, amely enyvet állítana elő.
2013. július 16., 15:122013. július 16., 15:12
2013. július 16., 15:232013. július 16., 15:23
A környezetvédelmi ügynökség vezetője az engedély megadása után azt nyilatkozta: „A kiadott engedély kapcsán harminc napig fogadjuk az óvásokat, észrevételeket, majd kibocsátjuk a végleges környezetvédelmi engedélyt. A beérkezett észrevételek a jelenlegi döntést semmiképp nem változtatják meg, hiszen a szóban forgó cég 150 millió eurós gyárat épített fel úgy, hogy mindenféle engedéllyel rendelkezett és betartotta a törvényes előírásokat”.
Még az engedélyről szóló tárgyalás előtt a Szászrégeni Civil Kezdeményezés (Iniţiativa Civică Reghin) szervezet tiltakozó levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben a török Kastamonu cég romániai leányvállalata által elkövetett környezetszennyezést rója fel. Felhívják a közvélemény figyelmét, hogy a szászrégeni gyártelep nem rendelkezett integrált környezetvédelmi engedéllyel, napi másfélezer köbméter enyvet gyárt, olyan érvvel, hogy műszaki próba keretében termelnek. A közleményben azzal is vádolják a török Kastamonu Romania Rt.-t, hogy az integrált környezetvédelmi engedély megszerzése érdekében olyan cégekre támaszkodnak, amelyek a hatóságokkal szemben a befolyással való üzérkedés eszközét használják, s erre – állításaik szerint – írásos bizonyítékokkal is rendelkeznek. A szászrégeni Unirii sétány 57-es tömbháza 11-es lakrészében működő civil szervezet az elmúlt napokban mintegy harmincezer darab tájékoztató jellegű kiadványt juttatott el a szászrégeni, valamint Görgény-, Maros- és Bölkény-völgyi lakosokhoz, akiket közvetlenül is érint a gyár által kibocsátott mérgező anyagok hatása.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!