Még keresik az albérleteket az egyetemisták

Mivel hamarosan megkezdődik az egyetem, a nem marosvásárhelyi hallgatók visszatérnek a városba. Vannak, akik már a nyár folyamán lefoglalták a következő évi lakhelyüket, sokan azonban az utolsó percre hagyták a keresgélést. Az biztos, hogy egy diáknak legkevesebb havi 70–80 eurót kell fizetnie az albérletért.

Becze Dalma

2013. szeptember 25., 14:362013. szeptember 25., 14:36

2013. szeptember 25., 14:532013. szeptember 25., 14:53

A legtöbb diák az egyetemek környékén szeretne lakást bérelni, így  nem csoda, hogy nagy a kereslet az orvosi egyetem közelében lévő volt November 7. és Cornișa-, valamint a Tudor lakótelepen is, ahol a Sapientia és a Petru Maior egyetemek hallgatói laknak előszeretettel. Azok a diákok, akik ragaszkodnak a kényelemhez, és anyagilag megengedhetik maguknak, egyedül bérelnek garzonlakást. A legtöbb esetben két személy lakik egy szobában, de az sem ritka, hogy többen laknak egy lakásban, és mindenkinek külön szobája van.

Van, aki először többszobás ingatlant keres, majd igyekszik összegyűjteni a lakótársakat, s az sem ritka, hogy egy kisebb csoport összeáll, és közösen keresnek kibérelhető lakást. Olyan is van, aki külön bejáratú szobát szeretne, ezért csatlakozik más bérlőkhöz.

Egy szobát 70–80 euróért lehet kibérelni, a garzonokért havi 100–160 eurót is elkérnek, természetesen ehhez még hozzáadódik a közköltség, a villany, a gázszámla, adott esetben az internet, telefon is. A kétszobás lakások havi bére 180–220 euró között mozog, de a központbéli ingatlanokért 300 eurót is elkérnek havonta. Két-háromszáz eurós bérek jellemzők a háromszobásokra, négyszobást pedig körülbelül havi 350 euróért lehet bérelni. Az árak nagyban függnek a helyszíntől, minél közelebb van a lakás a város központjához, annál nagyobb a bérleti díj. Jelen pillanatban a legtöbb kiadó lakást a Tudor lakótelepen kínálják.

Napjainkban alternatív módszerekkel is lehet albérletet keresni, például levelezőlistákon vagy közösségi oldalakon. Székely Beáta tanulmányainak harmadik évét kezdi októbertől az orvosi egyetemen, ősztől pedig új albérletet kellett keresnie, s a Facebook közösségi oldalon talált lakást. „A közösségi portálon több olyan csoport is van, amelyben az emberek közzétehetnek hirdetést. Itt láttam meg, hogy két orvostanhallgató keres lakótársat, válaszoltam a bejegyzésre, s már megegyeztünk, hogy hozzájuk költözöm” – mondta az egyetemista. A fiatalok többnyire az interneten vadásszák az albérleteket, ezért a kiadó szobával vagy lakással rendelkezőknek érdemes ott is megjelentetni a hirdetéseiket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés