
Vasárnap délben több százan gyülekeztek a marosvásárhelyi Színház téren elhelyezett regisztrációs asztalnál, hogy feliratkozzanak arra a Mikulás-futásra, amelyet rászoruló családok kenyérrel való ellátásáért szerveztek.
2013. december 08., 17:022013. december 08., 17:02
2013. december 08., 17:132013. december 08., 17:13
Természetesen nemcsak iratkoztak – és vették át a szervező RMDSZ által ajándékba adott Mikulás-sapkát –, hanem adománnyal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. A szervezők azt ajánlották, hogy a futásban résztvevők csekély, ötlejes, de összességében olyannyira fontos adománnyal támogassák a rászorulókat.
A hidegre való tekintettel egy-egy pohár illatos tea is kijárt azoknak, akik a vasárnapi ebéd helyett – esetleg előtte, vagy utána – nem sajnálták a fáradságot, s eljöttek a Mikulás-futásra, hogy embertársainkon segítsenek.
Marosvásárhely alpolgármestere, Peti András is a gyülekezők között volt, felöltötte a Mikulás-sapkát, és a start előtt elmondta honlapunknak: már tavaly is volt hasonló akció, annak a sikerén felbuzdulva indították ezt a „futamot” újra. A Máltai Szeretetszolgálat Szent Antal Kenyere című programját kívánják támogatni ezzel, a begyűlt adományokat arra fogják felhasználni, hogy felpótolják azt az összeget, amellyel húsz rászoruló családnak fognak a 2014-es év folyamán naponta egy-egy kenyeret adományozni. „Én úgy látom, hogy az idén többen jöttek el, mint az elmúlt évben. Remélem, hogy ezzel az akcióval egy igen szép hagyományt fogunk teremteni. Hogy pontosan mennyien vagyunk, azt majd a futás után, a begyűlt pénzből lehet kiszámítani hozzávetőlegesen” – mondta az alpolgármester indulás előtt két perccel.
A tömegben ott volt a megyei önkormányzat alelnöke is, de számos ismert és közismert vásárhelyi lakossal is találkoztunk, akiknek a nevét az esemény jótékonysági jellegére való tekintettel nem soroljuk fel. Kivéve azét a kisfiúét, aki kutyájával jött el, s a pajtás nyakörvébe is beletűzött egy Mikulás-sapkát. „Azért jöttem, mert tudom, hogy vannak emberek, akiknek néha még kenyérre sem jut. Jó érzés rajtuk segíteni. S a kutyámat is hoztam, neki is kértem sapkát, s az ő nevében is befizettem egy ötlejes adományt. Ha már így együtt futunk...” – mondotta Dániel.
A start előtt még elmondták a résztvevőknek – nem a futás a lényeg, hanem a segítség. Ez nem futóverseny, lehet ugyan szaladni, de lehet kocogni, sétálni, csoszogni, gurulni (ezt meg is szívlelte pár kisgyerek, akik rollerrel, kis biciklivel álltak be a futók közé), azt kell kifejezni a részvétellel, hogy szolidaritást vállalnak a szegényebb sorban élő embertársaikért. És így is zajlott a futás. Mindenki korának, erőnlétének, állóképességének megfelelően vett részt benne, megkerülve a főteret, aztán sikerélménnyel telve, boldogan érkezett vissza a Színház tér elé.
A begyűlt adományokat megszámolva kiderült, hogy – matematikailag tekintve – összesen 640 személy futott a vásárhelyi főtéren. Lehet, hogy ez egy kicsit túlzás, ötlejes adományokkal számoltunk, és sokan voltak, akik annál többet adtak. Mindenesetre sokan voltak, legalább háromszor annyian, mint az elmúlt évben.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!