
Országszerte a pedagógusok 47,83 százaléka kapott átmenő jegyet, vagyis nyolcast a véglegesítő vizsgákon. Maros megyében ennél rosszabb az eredmény: a tanárok alig negyven százaléka ment át a vizsgán.
2013. július 23., 15:542013. július 23., 15:54
2013. július 23., 16:032013. július 23., 16:03
Az írásbelire azok a tanárok iratkozhattak be, akik év közben átmentek a tanórákon végzett szakellenőrzésen. A korábbi évekhez képest változás, hogy idén legalább 8-ast kellett írjanak ahhoz, hogy végleges tanári helyre pályázhassanak, míg az eddigi években elég volt a 7-es jegy is.
Országos szinten összesen 7400 pedagógus vett részt a véglegesítő vizsgákon, közülük 3181-nek sikerült átmenő jegyet szereznie. Ez azt jelenti, hogy a tanárok 47,83 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán, ami 14,4 százalékkal kisebb, mint tavaly. Az oktatási minisztérium összesítése szerint Gorj megyében volt a legnagyobb az átmenési arány, ott a vizsgázók 76,5 százaléka szerzett átmenőt. A leggyengébben a Krassó-Szörény megyei pedagógusok teljesítettek, a vizsgázók mindössze 29,33 százaléka kapta meg az átmenő jegyet, tehát még az egyharmaduk sem ment át.
Összesen 32 pedagógusnak sikerült elérnie a maximális tízes osztályzatot, 174-en kaptak 9,50-nél magasabb jegyet, a legtöbb osztályzat, 1826 pedig 8-as és 8,49 között alakult. A bukottak közül eközben 14 százaléknak az 5-ös osztályzatot sem sikerül elérnie, miközben 16 pedagógust másolás miatt zártak ki a vizsgáról. Tavaly a részt vevők 65 százalékának sikerült elérnie a végelegesítéshez akkor még elégséges 7-es osztályzatot.
Maros megyében az országosnál rosszabbak az eredmények, ugyanis a 250 beiratkozott pedagógusból 101-en írták meg az átmenő jegynek számító nyolcast, ami 40,4 százalékos átmenési arányt jelent. Maros megyében csupán egy pedagógus érte el a tízes osztályzatot, a magyar nyelv és irodalomból vizsgázó Kertész Mária. Az óvásokat kedden és szerdán nyújthatják be a tanárok, a végső osztályzatokat szombaton teszik közzé.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!