
Fotó: Haáz Vince
Maradhat tisztségében a marosvásárhelyi bábszínház igazgatója, legalábbis egyelőre – döntött a Maros megyei önkormányzat. Az igazgató ellen az a vád, hogy túlköltekezett, a jelentést az ügyészség vizsgálja.
2014. szeptember 11., 15:072014. szeptember 11., 15:07
2014. szeptember 11., 15:412014. szeptember 11., 15:41
Maros Megye Tanácsa csütörtöki ülésének napirendjén szerepelt az Ariel Ifjúsági és Bábszínház igazgatójának, Gavril Cadariunak a felfüggesztése, akivel szemben felmerült a gondatlan pénzkezelés gyanúja a Nyomda utcai új székhely felújítása során, vagyis, hogy több mint 400 ezer lejjel többet költött, mint amire a munkálatok szerződése vonatkozott.
Az önkormányzati ülésen a közigazgatási palota nagytermének erkélyét az Ariel munkatársai foglalták el, a vonatkozó napirendi pontot pedig utoljára tárgyalta a testület. Cadariu felfüggesztését csak két szakbizottság hagyta jóvá, négy nem. A mezőgazdasági és környezetvédelmi szakbizottság nevében Radu Mircea elmondta, a megyei önkormányzat vizsgálóbizottságának jelentése nem győzte meg őket. A közgyűlés jegyzője, Paul Cosma szerint létezik bírósági végzés – amely az Ariel és a kivitelező (Procon 16 Kft.) közötti perre tett pontot – , amely értelmében a kivitelezőt „szerződött és nem szerződött”, de végrehajtott munkálatok, valamint a késedelmi kamat illeti meg.
„Az elemzésből kiderült, hogy olyan munkálatokat is elvégeztek, amelyek nem szerepeltek a szerződésben, de most ki kell fizetni. Feltételezem, hogy ezeket rendeletek, munkatelepi utasítások alapján végezték” – ismertette a jogász. A határozattervezetet szintén negatívan véleményező jogi bizottság elnöke, Szász Izolda tisztázta a helyzetet: a megyei tanácsnak nem arról kell döntenie, hogy történt-e visszaélés, kihágás az Arielnél – ezt ugyanis majd az ügyészség fogja eldönteni, miután a feljelentés alapján lefolytatják a kivizsgálást –, hanem hogy a 2012. január 27-én megkötött menedzseri szerződés értelmében teljesülnek-e a felfüggesztéshez szükséges feltételek.
„Arról kell döntenünk, hogy most, hogy van egy értesítés (sesizare), amely kihágást jelez, fel kell-e függeszteni a menedzsment-szerződést vagy sem. Mivel az értesítés nem személy ellen, hanem eset miatt történt, ezért úgy véltük, hogy nem indokolt a menedzser felfüggesztése” – mondta Szász Izolda, Paul Cosma szerint azonban mindegy, hogy személy ellen vagy eset miatt van az értesítés, a tettért a menedzser felel.
Ciprian Dobre tanácselnök, aki egyébként jogász, felolvasta a menedzseri szerződés 18. pontját, amely kimondja, hogy amennyiben kivizsgálás zajlik, annak végeztéig fel kell függeszteni az intézményvezetőt. „A törvény értelmében a megyei önkormányzat feladata itt ér véget, hogy beterjesztettük a felfüggesztésről szóló tervezetet. Ha megszavazzák, ha nem, a többi az ügyészség dolga” – fogalmazott Dobre.
Végül a testület 7 igen, 14 nem szavazattal és 6 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy Gavril Cadariu maradhat a tisztségében, legalábbis addig, amíg a kivizsgálás le nem zárul. A voks eredményét nagy tapssal fogadták az erkélyen helyet foglaló „bábszínházasok”.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!