Május végén lehet új alpolgármestere Marosvásárhelynek

Május végén választhat új alpolgármestert a hét elején lemondott Józsa Tibor helyére a marosvásárhelyi önkormányzati testület – közölte Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének az elnöke.

MTI

2013. április 27., 11:182013. április 27., 11:18

Peti András elmondta, a csütörtök délutáni tanácsülésen a testület tudomásul vette Józsa Tibor lemondását. Hozzátette, május 30-án tartja a következő rendes ülését a testület, ekkor kerülhet sor az új alpolgármester megválasztására.

Peti András is csak matematikai lehetőségét látta annak, hogy ne az RMDSZ tíz önkormányzati képviselőjének az egyike kerüljön a tisztségbe. Elmondta, az RMDSZ városi szervezete a jelentkezők pályázata alapján, titkos szavazással dönt a jelölt személyéről, ám a döntést a szövetség megyei Területi Állandó Tanácsának is jóvá kell hagynia.

A politikus azt is megemlítette, hogy a közelmúltban kapott biztatások hatására maga is elvállalná a tisztséget.

Peti András kijelentette, minden bizonnyal olyan magyar jelölt kerül az alpolgármesteri székbe, akit az önkormányzati testület román frakciói is elfogadnak, és a váltás a Dorin Florea polgármester és az alpolgármesterek közötti konfliktusnak is véget vet. Kizártnak tartotta, hogy az új RMDSZ-es alpolgármester is arra legyen kárhoztatva, hogy a városházától távol eső irodában, hatáskörök nélkül töltse az időt.

A héten lemondott Józsa Tibort 2012 júniusában választotta alpolgármesternek a marosvásárhelyi városi tanács. A testületben az RMDSZ az Szociálliberális Unióval (USL) alkotott többséget, arra kényszerítvén Dorin Florea polgármestert, hogy tanácsi ellenszélben vezesse a várost.

A Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöki tisztségét is betöltő Florea ezt azzal bosszulta meg, hogy a korábbi ciklus két alpolgármesterét, Csegzi Sándort és Claudiu Maiort tartotta meg - immár tanácsadói minőségben - a városházi alpolgármesteri irodákban, Józsa Tibornak és az USL színeiben megválasztott Ionela Ciotlăus alpolgármesternek a polgármesteri hivataltól mintegy 500 méterre, egy önkormányzati tulajdonban lévő épület padlásterén adott irodákat, hatásköröket pedig alig juttatott nekik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés