
Közelebbről megismerni a kisebbségeket – ez volt a célja az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Osztálya által szervezett Az én multikulturális utazásom című projektnek. A Bukarestben megrendezett projektzáróra a marosvásárhelyi Sportiskola diákjait is meghívták, akik 13 kisebbség között képviselték a magyarokat.
2014. május 26., 22:332014. május 26., 22:33
2014. május 26., 22:512014. május 26., 22:51
A marosvásárhelyi diákok az Iskola másként hét keretében valósították meg A tánc, a közös nyelv című projektet, ami abból állt, hogy meghívták a román tagozat diákjait és pedagógusait egy kulturális műsorra. A negyedikesek német nyelvet és szász néptáncokat tanultak, majd bemutatták a közönségnek, hogy ezt a kultúrát is megismerjék – tudtuk meg Dóczy Melinda tanítónőtől. „Megtanítottuk a résztvevőket magyarul és németül köszönni, néptáncokat mutattunk be és tanítottunk nekik, megismerhették a népviselet darabjait, végül pedig kartonbabákat vágtunk ki, amelyeket fel lehetett öltöztetni népviseletbe, így haza is vihettek valamit a gyerekek” – számolt be a tanítónő.
Műsorukról szórólap és vetítéses bemutató készült, amelyet elküldtek a szervezőknek. A marosvásárhelyi diákok munkája elnyerte a tetszésüket, így meghívást kaptak a fővárosba a projektzáró eseményre, amelyen Dóczy Melinda és tanítványai, Sükösd Klementina és Tóth Csenge Emese képviselték a vásárhelyieket. 22 megyéből 82 munka érkezett a szervezőkhöz, összesen 13 kisebbség került bemutatásra. „Élménydús volt az a pár nap, olyan kisebbségekkel találkoztunk, például görögökkel, bolgárokkal, akikbe nem igazán botlunk Vásárhelyen. A nyelvükből sokat nem jegyeztünk meg, de láttuk a népviseletüket. Volt alkalmunk ellátogatni múzeumba, és a régi belvárost is megnéztük nyitott busszal” – mesélte a tanítónő. A zárórendezvényre meghívott iskolák képviselőit dicséretben részesítették.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!