Magyarországi dömping a színin

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Idén is nagy a túljelentkezés a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán: a hét ingyenes és öt fizetéses helyre összesen 29-en jelentkeztek, tehát majdnem hárman felvételiznek egy helyre. Ráadásul a jelentkezők több mint egyharmada magyarországi. Egyrészt a marosvásárhelyi intézmény jó hírneve vonzza a határon túlról is a színpadra vágyókat, másrészt az, hogy itt jóval kevesebb a vetélytárs, s más a kritériumrendszer is.

Szász Cs. Emese

2014. július 22., 12:022014. július 22., 12:02

2014. július 22., 12:202014. július 22., 12:20

 

Nincs vakációs hangulat a marosvásárhelyi Köteles utcában, ugyanis míg múlt héten iratkoztak a továbbtanulni vágyó fiatalok, mától a felvételi állít eléjük megpróbáltatásokat. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ugyanis azon kevés intézmények közé tartozik, amely még mindig felvételivel rostálja a jelentkezőket.

A megváltozott trendek

A Magyar Művészeti karon az alapképzésen öt szakot hirdettek meg, mindegyiken hét állami és öt fizetéses hely van.

A jelentkezésekkel Balási András rektorhelyettes nagyjából elégedett. „Más egyetemekhez képest azt hiszem, felszusszanhatunk. Igaz, van két mesterképzőnk, amelyre relatív kevesen jelentkeztek, részben azért is, mert többen jelezték, hogy csak ősszel tudnak jönni. Reméljük, hogy akkor betelnek a helyek. Azonkívül minden szakot magyar karon el tudunk indítani, annyian jelentkeztek. Általában az ingyenes helyeket töltik be, fizetéses helyre hét-nyolc éve már nem nagyon jönnek. Három-négy tandíjas akad egy-egy szakra, de nem mindig telik be a 7 plusz 5” – magyarázta a rektorhelyettes, aki nem csodálkozik ezen. Tudja, megváltoztak a trendek, óriási a kínálat, s csak állami helyből többet hirdetnek az országban, mint amennyien érettségire jelentkeznek.

Sokáig Székelyföld volt az alapbázis

A kínálatból természetesen idén is a színművészet a legnépszerűbb, ott sosincs gond a helyek betöltésével „Idén 29-en iratkoztak be a 11 helyre. Bár a felvételi felkészítőkön adott pillanatban negyvenen is voltak, jó néhányan valószínűleg úgy látták, hogy túl nehéz lesz ez számukra” – fogalmazott az intézmény rektorhelyettese. Hozzátette, idén lényegesen többen jöttek Erdély különböző részeiről, de természetesen ezúttal sem hiányoznak a magyarországiak, több mint tízen jelentkeztek idén is a határon túlról. „Minden évben van magyarországi jelentkezőnk, hiszen ez egy híres egyetem, itt akarnak tanulni. Persze van olyan, hogy jönnek és mennek is” – mondja Balási. Hozzáteszi, hazai viszonylatban évekig Székelyföld volt az egyetem alapbázisa, de ez az utóbbi időben megváltozott, mára már Temesvárról, Szatmárnémetiből, Kolozsvárról is sokan érkeznek színészképzést tanulni.

A szakmában nyilvántartják Marosvásárhelyt is

Ottjártunkkor az egyetem udvarán a felvételi vizsga bejutásra várakozott egy kisebb csoport fiatal. Érdekes azonban, hogy csak egy vásárhelyi, s ő sem a vizsga miatt van jelen. A többi mind Magyarországról érkezett. A 21 éves Kókai Réka például a Pest melletti Gyömrőről, saját bevallása szerint pedig már negyedik éve próbál bejutni egy színművészeti egyetemre.

„Próbálkoztam már a budapesti színművészetin, meg a kaposvárin is, elvégeztem egy színészképzést is, már nem tudok hova járni suliba. Ez maradt, hogy a marosvásárhelyit megpróbálom. Hallottam már régóta, hogy itt is van magyar nyelvű egyetem, amelyet a szakmában is nyilvántartanak. Van Pest, Kaposvár meg Vásárhely” – mondja a fiatal lány. Hozzáteszi: azért is reménykedik a bejutásban, mert itt jóval kevesebb a jelentkező, Budapesten hatszázan is vannak a 12 helyre, Kaposváron három-négyszázan. „Negyedik éve felvételizek, de itt először. Remélem, ezúttal sikerül” – reménykedik a fiatal lány.

Más preferenciák szerint válogatnak

Balatonfüredről érkezett Kiliti Krisztián, igaz, nem az idén, még tavaly felvételizett teatrológiára, így már egy éve a Köteles utcában tanul, de most úgy érezte, a színművészetit is megpróbálja, mert kell valami gyakorlatibb dolog. „Magyarországon próbálkoztam, de a második körig jutottam el legtovább. Nem mondanám, hogy itt egyszerűbb a felvételi, de véleményem szerint egészen más preferenciák szerint válogatják a jelölteket. Marosvásárhelyen szerintem sokkal inkább készek arra, hogy egy nyersebb karakterrel dolgozzanak. Pesten nem. Ott nagyon kiforrott embereket keresnek” – vélekedett a fiatalember. Kérdésünkre azt is elárulta, hogy a román nyelvismeret hiánya nem igazán okozott problémát számára eddig. „Az egyetemi életben egyáltalán nem kellett a román. A hétköznapokban például, ha a számlákkal valami problémám van, akkor kell segítség. Egyébként annyit már tudok, hogy taxit rendeljek, étteremben fizessek, vagy rendeljek. Az rám ragadt az egy év alatt” – fogalmazott Kiliti Krisztián.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés