
Míg néhány évvel ezelőtt leginkább Magyarország volt az alkalmi külföldi munkavállalás és a kivándorlás célországa, ma inkább Nyugat-Európába mennek dolgozni az erdélyi magyarok – igaz, sok esetben pont a magyar állampolgárság segítségével, így ugyanis könnyebben alkalmaznak számos országban.
2013. november 07., 11:322013. november 07., 11:32
2013. november 07., 13:522013. november 07., 13:52
Az erdélyi magyar fiatalok migrációs érintettsége az utóbbi években igencsak megugrott. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet nemrég Marosvásárhelyen ismertetett kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek felének a tágabb rokonságában vagy családjában van olyan személy, aki jelenleg is külföldön él. Sőt, a megkérdezettek 43 százaléka maga is gondolkodik azon, hogy időszakosan külföldön vállaljon munkát. A célországot illetően azonban módosult az elképzelés: míg 2001-ben legtöbben Magyarországon szándékoztak munkát vállalni, mára ez alaposan megváltozott. Inkább Nyugat-Európa felé vándorolnak a fiatalok, Németországba, Ausztriába a legtöbben, de Anglia, Írország és Skócia is megelőzi Magyarországot.
Jelképes és gyakorlatias okok
Kiss Tamás szociológus, a kutatás egyik készítője szerint Romániában a gazdasági válság nyomán tevődik át a migrációs célországok súlypontja a mediterrán térségből Észak- és Nyugat-Európára. Magyarország vonzereje lényegesen csökkent az erdélyi magyarok körében, míg 2001-ben a külföldön munkát vállalni szándékozó magyar fiatalok 75 százaléka említette Magyarországot, ez 2008-ra 39 százalékra, 2013-ban pedig 27 százalékra esett vissza. A Németország, Anglia, Egyesült Államok fele irányuló migráció során a magyar állampolgárság azonban továbbra is fontos. „Az erdélyi magyarok csaknem egyharmada igényelte a magyar állampolgárságot. Ami az igénylés mögötti motivációkat illeti, ezek közt vannak szimbolikusak: a magyar nemzethez tartozás kifejezése, identitás megőrzése, valamint pragmatikusak, a magyar állampolgárság ugyanis sokak számára a migrációval kapcsolatos, jobb külföldi munkalehetőséget jelenti” – fogalmazott Kiss Tamás. „A külföldi munkavállalás tekintetében tehát az erdélyi magyarnak Magyarország nem vonzó, a magyar állampolgárság azonban igen” – vonta le a következtetést Kiss Tamás.
Van rá példa..
A marosvásárhelyi demokráciaközpont vezetőjétől, Kirsch Attilától érdeklődtünk, mennyire jellemző, hogy a könnyebb külföldi munkavállalásért kérvényezik a könnyített honosítást Marosvásárhelyen. „Az esetek kis százalékára jellemző, hogy külföldre költözne, ott vállalna munkát, s ezért kérvényezi a magyar állampolgárságot. Ez általában ki is derül rögtön, mert ilyenkor gyorsított eljárást kérnek, s még meg sem kapják az állampolgárságukat, már kérvényezik az útlevelet is. De nem fordul elő ez gyakran, sokan érzelmi okokból kérvényezik a honosítást, és nagyon sokan vannak olyanok, akiknek biztonságot ad a magyar állampolgárság, mondván, ki tudja, mit hoz a jövő, és mikor lesz rá szükség” – mondta Kirsch Attila. Hozzátette, az esetek nagy részében Amerika és Anglia volt az úti céljuk azoknak, akik bevallottan külföldi munkavállalás miatt siettették a magyar állampolgárságot.
A magyar állampolgárokat nem korlátozzák
Azért egyszerűbb a külföldi munkavállalás, mert 2011. május 1-je óta a magyar állampolgároknak az Európai Unió egész területén, továbbá Izlandon és Norvégiában is joguk van munkavállalási engedély nélkül – akár alkalmazottként, akár önfoglalkoztatóként – munkát vállalniuk, míg például Románia és Bulgária állampolgárainak több országban korlátozzák a munkavállalási jogukat, ezek közé tartozik Ausztria, Németország, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Spanyolország, Franciaország, Málta és az Egyesült Királyság is.
A marosvásárhelyi Hajnal Zsuzsanna hat évvel ezelőtt még román állampolgárként ment Londonba dolgozni, s nem is volt más lehetősége, mint magánvállalkozóként munkát vállalni. Nem csak munkavállalás tekintetében, más szempontból is hátrány volt a fiatal lánynak a román állampolgárság, így amint lehetett, szert tett a magyarra. „Amikor meglátták, hogy román útlevelem van, már a reptéren félrehívtak, mint egy bűnözőt, s kifaggattak, hogy ki vagyok, mit csinálok, hol lakom, miből élek. Most meg, hogy magyar útlevéllel járok, semmi efféle problémám nincs” – mesélte a fiatal lány, aki London központjában egy divatboltban dolgozik, természetesen mint magyar állampolgár.
Letelepedni még mindig az anyaországba
Írországban sem dolgozhatnak egyelőre a román állampolgárok minden területen, ellentétben a magyar állampolgárokkal. Előbbieket is tudják alkalmazni, de több a papírmunka, ezért inkább ha tehetik, mást választanak – számolt be írországi tapasztalatairól a szintén Marosvásárhelyről emigráló Fancsali Attila. „Az alkalmazók nincsenek képben a törvényekkel, mindössze az alkalmazáshoz szükséges papírok mennyiségét veszik figyelembe. Természetesen, ha egy román állampolgár jó, akkor nem igazán törődnek ezzel sem, mint ahogyan azzal sem, hogy ki honnan érkezik az országba. Befogadók, ami nem is csoda, hiszen rengeteg nemzetiségű egyén van itt. Munkatársaim között van lengyel, orosz, arab, kameruni, skót is” – számolt be írországi tapasztalatairól a 29 éves fiatalember, aki fél éve munkavállaló az írországi piacon.
Fontos megjegyezni, hogy bár az időszakos munkavállalás tekintetében nem vonzó Magyarország, a külföldön való letelepedést fontolgatók körében még mindig az anyaország az elsődleges célpont, ezt követi Németország, illetve az Egyesült Királyság.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!